2018. 07. 02. 19:31

A francia ellenállás magyar hőse

Yves de Daruvar, magyar nevén Daruvári Kacskovics Imre a második világháború alatt a Charles de Gaulle tábornok által vezetett ellenállás hőse volt, kitüntették a Francia Köztársaság Becsületrendjének Nagykeresztjével, harcolt a sivatagban, Európában, majd francia diplomataként dolgozott a világ számos pontján. Soha nem felejtette el apai származását, részletesen foglalkozott a trianoni békediktátummal és Magyarországgal is. Egy kalandos élet portréja.

Pedig Isztambulban született

Yves de Daruvar a nagy múltú, nemesi Kacskovics családból származott, 1921. március 31-én született, Isztambulban. Apja Daruvári Kacskovics Tibor egykori tüzértiszt, anyja osztrák származású francia. A '20-as évek végén anyjával és húgával emigrált Franciaországba.

Később így emlékezett vissza a törökországi gyermekkorra:

„1929-ig éltem Törökországban, azután édesanyámmal Franciaországba költöztünk. A törökországi évek abból a szempontból valóban érdekesek, hogy igazán nemzetközi környezetben nevelkedtem. Szüleimmel franciául beszéltem, a nevelőnőm görög volt, míg játszótársaim jórészt török gyerekek voltak.”

Lelki fejlődése szempontjából Franciaországot tartja meghatározónak:

„1919 és 1939 között Franciaországban igazán erős volt a háború utáni sovinizmus. Ez párosult a szinte hisztérikus német-gyűlölettel. Egy kalap alá vették a németeket, osztrákokat, sőt a magyarokat is: „salle boche” volt mindegyik. Gyermekként megaláztatások sorát szenvedtem el, és felébredt bennem az érdeklődés a gyökereim iránt.”

A magyar kötődés

Daruvar legalább annyira szerette apja hazáját, Magyarországot, mint Franciaországot.

A Trianonról szóló könyve megjelenéséről így fogalmazott:

„Könyvem valóban eredménye egy sajátos lelki fejlődésnek, amit én az akaratán kívül tékozló fiú önmagára találásaként jellemeznék. Tulajdonképpen a „magyar üggyel” foglalkozásom is természetes módon illeszkedik ebbe az önmagamra találási folyamatba, amelynek a könyv megjelenése mellett még van számos állomása. Habár a könyv az egyik legjelentősebb ilyen állomás.”

Érdemes tudni, hogy ősei, a Kacskovicsok még I. Mátyástól kaptak nemeslevelet Jajca ostroma után hősiességükért. Ükapja, Kacskovics Lajos 1848-ban csatlakozott a márciusi ifjakhoz, a világosi fegyverletétel után bujkálnia kellett. A Daruvári nevet még I. Ferenc József erősítette meg nagyapjának, a Krassó-Szörényben lévő Daruvárra utalva. Édesapja az első világháborúban a keleti fronton harcolt tüzérként, aztán Nyizsníj-Udinszkban, egy tiszti fogolytáborban megtanult törökül, a török foglyoktól.

Breszt-Litovszk után az oroszok hazaengedték, majd a hadügy nyelvtudása miatt Konstantinápolya vezényelte, ahol egy török tüzértiszti-iskola parancsnoka lett, itt 1918-ban vette el egy francia család lányát, de az esküvő után már két nappal Magyarországon volt, Horthy Miklós Nemzeti Hadseregének tisztjeként. 1919 őszén viszont visszatért Törökországba, véglegesen.

Daruvar erre úgy emlékszik, hogy nem volt reális a magyarországi letelepedés:

„Ha fel is vetődött, a realitások mást diktáltak. A trianoni Magyarország nem nyújtott sok lehetőséget egy katonatisztnek.”

Ahogy azt feljebb is írtuk, rengeteg megaláztatás érte származása miatt, saját megfogalmazása szerint 1935-36-ban „öntudati krízisen” ment keresztül. A franciák kirekesztették, ezért egyre erősebbé vált benne a magyarságtudat.

„Megfogadtam nem kérek a franciákból, én magyar vagyok, és ebből már értelemszerűen következett, hogy Magyarországon akarok tanulni, ott szeretnék élni.”

Édesapjának levelet írt szándékairól, édesanyja elment a magyar főkonzulhoz, Binder Károlyhoz. Binder elmondta, hogy meghatották az érzései, viszont óriási előny Franciaországban élnie, ha integrálódik, de megőrzi magyarságtudatát, később nagyobb szolgálatot tehet hazájának.

Ezután többször is Magyarországra látogatott, a szép élmények mellett viszont felismerte, hogy itt sem érzi magát igazán otthon. Franciaországban magyarnak, Magyarországon „édes kis franciának” tartották. A problémákat végül a második világháború oldotta meg.

A háborúban

Daruvar Párizsban leérettségizett, gyarmati tisztviselői főiskolába felvételizett, de közben kitört a második világháború. 1940-ben jelentkezett a helyi csendőrségnél katonai szolgálatra, túl fiatal volt, kiröhögték, majd gúnyosan azt mondták neki, hogy próbálkozzon vidéken.

Daruvar mindenáron harcolni akart, ezért három nap alatt elbiciklizett Bordeaux-ba, ahonnan Saint-Jean-de-Luz-be ment tovább.

Titokban felszállt a Báthory (Batory) gőzösre, ami lengyel katonákat szállított Angliába, Plymouthban kötöttek ki, Londonban csatlakozott a Szabad Francia Erőkhöz, ahol gyalogos kiképzésen vett részt.

Afrika

1941 júniusában elhagyta Angliát, Francia Egyenlítői-Afrikába hajózott, a dzsungelen keresztül mentek Csádba. Philippe Leclerc ezredes csádi gépesített csoportjához, a Csádban szolgáló szenegáli lövészezred harcfelderítő századába osztották be. 1942. március havában Leclerc északra tartott, a hadoszlop tagja volt Daruvar járőralegysége is, az olaszok ellen harcoltak a sivatagban, a Fezzanért folyó hadjáratokban mindkettő alkalommal részt vett, a másodikért ki is tüntették, mert „tökéletesen hajtotta végre a rábízott feladatot Qatrun megerősített állásainak bevétele során”.

Később Tunéziába került, ahol az olaszok és a németek ellen harcolt. Itt 1943-ban egy éjszakai felderítő járőr feladat közben 88 mm-es lövedék csapódott be mellette, a repeszektől megsebesült az arca és füle. Négy nappal később két lövedék is a közvetlen közelében landolt, eltört az állkapcsa, a szilánkok elvágták a nyelvét, de a lábába is fúródtak darabok. El-Alameinben megoperálták, amerikai repülőgéppel a Kairó melletti Héliopolisz kórházba szállították, itt érte az afrikai harcok vége.

Nem várta meg teljes felépülését, mert mindenáron ott akart lenni Franciaország felszabadításánál. 1944 elején – még nem teljesen egészségesen – visszatért Marokkóban állomásozó alakulatához, a Csádi Menetezredhez. Leclerc tábornok 2. páncélos hadosztályával Angliába hajózott az ezredparancsnok segédtisztjeként.

Végül 1944. augusztus elején szállt partra Normandiában, ahol kifejezetten kérte, hogy ismét a frontvonalba küldjék, egy szakasz élén ott is találta magát. Részt vett Alençon felszabadításában, aztán 1944. augusztus 24-én Leclerc tábornokkal együtt vonult be Párizsba.

Szeptember 10-én egységével visszafoglaltak egy falut, Colombey-les-Deux-Églisest, amit akkor még senki nem ismert, de később De Gaulle nyári rezidenciájának helyszíne lett.

Ezután a Meuse folyóhoz értek, szeptember 12-én Andelot-nál erős német ellenállás fogadta őket, nagyjából ezerötszáz katonával. A szövetségesek két századdal megostromolták a falut, Daruvar a 10. század 1. szakaszát vezette, egy géppuskaállás elfoglalásával behatoltak a településre.

Szeptember 17-én viszont olyan súlyos sérüléseket szenvedett a lábán, hogy többet nem mehetett a frontra.

A háború után

1944 novemberében megkapta a francia állampolgárságot, elvégezte Tengerentúli Franciaország Nemzeti Iskoláját, de később az Egyesült Államokban is tanult.

Több helyen is szolgált a francia közigazgatásban:

  • 1947-1950: Madagaszkár

  • 1952-1954: Mauritánia

  • 1955-1956: Elefántcsontpart

  • 1957-1958: Kamerun

Kamerun után másfél évig volt a Francia Nyugat-Afrika Utazási Irodájának megbízott vezetője a szenegáli Dakarban, 1959-ben Francia Szomália főjegyzői tisztét kapta meg, amit 1962-ig töltött be.

1962 júliusától 1963 januárjáig a Comore-szigeteki Köztársaság főbiztosa, ami a gyakorlatban gyarmati kormányzói pozíciót jelentett. 1963-ban tért vissza Franciaországba, ahol az atomenergia-bizottság főtisztviselőjeként dolgozott 1981-ig.

Párizsban már határozottan kereste a kapcsolatot a magyar emigrációval.

Kitüntetései

Érdemes átfutni, hogy mikkel jutalmazták, tényleg impozáns lista:

  • a francia Becsületrend nagykeresztje (2015)

  • Felszabadítási Rend tagja (1945)

  • A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal (1992)

  • Hadikereszt 39-45 (5 dicséret)

  • Külföldi hadszínterek hadikeresztje (1 dicséret)

  • Gyarmati érem, AFL”, „Koufra”, „Fezzan 1942”, „Fezzan-Tripolitaine”, „Tunisie 42-43”, „Madagascar” kapcsokkal

  • Sebesülési érem

  • Harcos kereszt 39-45

  • Önkéntes harcos kereszt

  • Az ellenállás önkéntes harcosa kereszt

  • Önkéntes szolgálati érem a Szabad Franciaországban

  • Emlékérem 39-45, „Afrique” és „Libération” kapcsokkal

  • Anjouan Csillaga Rend parancsnoka

Művei

Daruvar publicistaként és íróként is tevékenykedett, 1945-ben megírta visszaemlékezéseit Londontól Tunéziáig: A Szabad Franciaország útinaplója címmel, de származásáról nem megfeledkezve sokat foglalkozott Magyarországgal és a magyar történelemmel is. 1971-ben, Párizsban jelent meg Magyarország tragikus sorsa: Trianon avagy a feldarabolt Magyarország című kötete.

„Ebben a műben elég keményen beszélek a francia felelősségről, de én azon kevesek közé tartozom, akik ezt megtehették”

 - mondta.

Daruvar Franciaországban már ismert, kitüntetett francia nemzeti hősként, így hiteles személyként hívta fel a francia közvélemény figyelmét a trianoni békeszerződésre, annak dicstelenségére és létrejöttében a franciák szerepére, valamint a határon túl élő magyar kisebbség sanyarú helyzetére.

Daruvar 97 éves korában, 2018. május 28-án hunyt el a franciaországi Clamartban. Emmanuel Macron francia államfő közleményben fejezte ki „a nemzet háláját a hősies cselekedeteiért”.

Ő volt az utolsó túlélője a Philippe Lecrerc tábornok vezette Szabad Franciaország 2. páncéloshadosztályának, amely 1944 augusztusában felszabadította Párizst. Halálával ötre csökkent a második világháborús francia ellenállás veteránjainak száma.

Yves de Daruvartól egy 1991-es interjú során megkérdezték, milyen kép él benne arról a magyar hazáról, aminek nem ismeri a nyelvét, nem is ott született, csak néhányszor látogatott az országba, de mégis sokat tett érte.

"Egy történettel válaszolnék, amit egykoron Mindszenty József bíboros mondott el: "a lourdes-i keresztutat jártam. Leghosszabban a tizedik állomásnál időztem: "megfosztják ruháitól". Ezt a stációt hazám állította fel, még az első világháború előtt, 1912-ben - amikor még teljes egészében létezett - mintha megérezte volna, hogy rövidesen ő is megjárja a keresztutat, hogy eljön a nagy megfosztottság ideje, az epe és az ecet világa." - Számomra Magyarország sajnos a ruháit vesztett nemzet."

(felhasznált irodalom: Yves de Daruvár: Válogatás. - szerkesztette: Fehér György)