Hiába kapott öt évet a Fidesz által támogatott polgármester, nem hajlandó börtönbe vonulni

Úgynevezett jogállam.

Veres Margitnak már egy hónapja a sitten kellene hűsölnie, ám hiába ítélték öt év letöltendőre hivatali vesztegetés bűntette miatt, úgy tűnik Orbán Viktor Magyarországán mindig vannak egyenlőbb állampolgárok, hiszen

a Fidesz által támogatott független politikusnak esze ágában sincs bevonulnia a büntetőintézménybe.

A volt polgármester - akinek a jogerős ítélet miatt le kellett mondania a városvezetésről, utódjáról pedig augusztus 12-én szavaznak majd a balmazújvárosiak - esete amiatt is érdekes, mert normál esetben, ha egy elítélt nem tesz eleget a börtönbe vonulási kötelezettségének, akkor

előbb elrendelik az elővezetését, ha ez sem sikerül, akkor pedig elfogatóparancsot adnak ki ellene.

A Debreceni Törvényszék viszont egyelőre egyik intézkedési lehetőséggel sem élt Veres Margittal szemben, mert a büntetés letöltésének helyéről, és arról, hogy mikor kell azt az elítéltnek megkezdenie, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága határoz, ám ott még nem hozták meg a döntést.

A politikus a Népszava szerint egyébként mind a mai napig rendszeresen bejár a polgármesteri hivatalba, de közösségi oldalán is aktív, illetve a városi rendezvényekre is minden alkalommal meghívást kap.

A lapnak nyilatkozó Tiba István fideszes országgyűlési képviselő szerint el kellene fogadni, hogy

ha valaki szabadlábon van, az jogerős börtönbüntetést elrendelő ítélet ellenére is lehet jogszerű.

Mint fogalmazott:

"Magyarország jogállam, ahol betartják a törvényeket, és ez így van Veres Margit esetében is."

A cikkből az is kiderül, hogy Veres kegyelmi kérvényt adott be Áder János köztársasági elnökhöz, ami a törvényszék szerint szintén halasztó hatállyal bírhat, ha az igazságügyi miniszter úgy rendelkezik, hogy a végrehajtással meg kell várni, amíg a köztársasági elnök meghozza döntését.

Ezzel egy időben a volt polgármester rendkívüli jogorvoslattal élt és felülvizsgálati indítványt terjesztett elő a Kúriához is, tehát tényleg mindent elkövet, hogy kihúzza fejét a hurokból.

Jogerősen öt év letöltendő börtönre ítélték Balmazújváros Fidesz által támogatott polgármesterét

Fórizs Ildikó tájékoztatása szerint az Elek Balázs vezette tanács megváltoztatta az elsőfokú ítéletet: az elsőrendű vádlott szabadságvesztését a próbaidő mellőzésével 5 évre súlyosította a korábbi 2 év helyett, 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és szintén 5 évre a jogi egyetemi végzettséghez kötődő foglalkozástól. K.