A horvátok újra kérelmezik a Mol-vezér elleni elfogatóparancsot

A horvát rendőrség újra kérte az Interpoltól, hogy újítsa meg Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen korábban kiadott elfogatóparancsot - jelentette az N1 horvát hírcsatorna rendőrségi értesülésekre hivatkozva.

A horvát rendőrség a kérelmét azzal indokolta, hogy az Európai Unió Bírósága júliusi döntése szerint az uniós tagállamok igazságügyi hatóságai kötelesek határozatot hozni a részükre továbbított minden európai elfogatóparancs ügyében, annak végrehajtása nem tagadható meg azon az alapon, hogy az ügyészség megszüntette a büntetőügyben folytatott nyomozást, amelynek során az érintettet tanúként kihallgatták.

A luxemburgi testület ítéletét követően a horvát sajtó úgy értelmezte a döntést, hogy Magyarországnak ki kell adnia Hernádi Zsoltot Horvátországnak. Laura Valkovic, Hernádi horvát ügyvédje a horvát hírügynökségnek ugyanakkor azt mondta: az Európai Unió Bírósága nem azt mondta ki, hogy Magyarországnak ki kell szolgáltatnia Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját, hanem hogy Horvátország kiadatási kéréséről egy magyar bíróságnak kell döntenie.

A korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség (USKOK) 2013-ban emelt vádat Hernádi Zsolt ellen. Az USKOK szerint a Mol vezetője 2008 és 2009 között tízmillió euró kenőpénzt adott át Ivo Sanader akkori horvát kormányfőnek azért, hogy a Mol megszerezhesse az INA horvát olajipari vállalat irányítási jogait.

A Mol Nyrt. és Hernádi Zsolt visszautasította a vádakat, leszögezve, hogy soha nem korrumpáltak egyetlen politikust, és nem adtak kenőpénzt az INA irányítási jogainak megszerzéséért.

A Zágráb megyei bíróság még 2016 decemberében fordult az Európai Bírósához, amiért Magyarország, Németország és Ausztria nem vette figyelembe a Hernádi Zsolt ellen kiadott horvát elfogatóparancsot és ezzel szerintük megsértette az uniós jogot.

A magyar Központi Nyomozó Főügyészség nemzetközi kapcsolatban kötelességszegésre irányuló vesztegetés bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el 2011 júliusában. A főügyészség megállapította, hogy a Mol érdekében és vezetői részéről bűncselekmény nem valósult meg, ezért a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntették.

A magyar bíróság 2013-ban megtagadta Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatójának ügyében a horvát ügyészség által kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását, mivel álláspontja szerint az elfogatóparancsot ugyanabban az ügyben adták ki, amely miatt korábban már a magyar ügyészség is vizsgálódott, és bűncselekmény hiányában az eljárást megszüntette.

Az alkotmánybíróság 2015 júliusában hatályon kívül helyezte az Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök büntetőügyében hozott ítéletet. A hatályon kívül helyezett ítéletben részben azzal vádolták a korábbi miniszterelnököt, hogy kenőpénzt fogadott el az INA-val kapcsolatban.

A Mol elnök-vezérigazgatója 2016 októberében véglegesen lekerült az Interpol körözési listájáról, mivel a szervezet elutasította a horvát államnak azt a kérését, hogy újítsák meg a Mol vezetője ellen kiadott elfogatóparancsot.

(Címlap- és borítókép: Orbán Viktor, Hernádi Zsolt és Csányi Sándor a felcsúti stadionban - fotó:MTI/Beliczay László)

Forrás
MTI
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Nótin Tamás
1
sss
2019. május 26. | 12:55
A fehérvári ukrán közösség szerint is fontos, hogy megállítsuk a bevándorlást.
sss
2019. május 26. | 11:32
A rendőri feladatok teljesítéséről a kapitányságok vezetőinek kell gondoskodniuk.
1
sss
2019. május 26. | 10:23
A kormányfő miután leadta a szavazatát, a Strache-botrány kapcsán is kapott újságírói kérdést.
1
sss
2019. május 26. | 08:39
A magyar pártok úgy tűnik, hogy nem szereztek mandátumot. Az adatok még nem hivatalosak.
sss
2019. május 26. | 08:21
Mert szereti Európát és ez az otthona.
1
sss
2019. május 26. | 07:30
A szavazókörök 19 óráig nyitva vannak.
1
sss
2019. május 26. | 12:55
A fehérvári ukrán közösség szerint is fontos, hogy megállítsuk a bevándorlást.
1
sss
2019. május 26. | 10:23
A kormányfő miután leadta a szavazatát, a Strache-botrány kapcsán is kapott újságírói kérdést.
1
sss
2019. május 26. | 08:39
A magyar pártok úgy tűnik, hogy nem szereztek mandátumot. Az adatok még nem hivatalosak.
1
sss
2019. május 26. | 07:30
A szavazókörök 19 óráig nyitva vannak.
1
sss
2019. május 25. | 21:46
Gyöngyösi Márton, Gyurcsány Ferenc, Tóth Bertalan és Donáth Anna választási vitája volt az ATV-ben.
1
sss
2019. május 25. | 13:47
Mi lesz a Jobbikkal? Hova ülnek majd be a képviselőik? Többek között ezekre a kérdésekre is válaszolt az Euronewsnak Babar Viktor, az Europe Elects elemzője.
sss
2019. május 26. | 12:55
A fehérvári ukrán közösség szerint is fontos, hogy megállítsuk a bevándorlást.
sss
2019. május 26. | 10:23
A kormányfő miután leadta a szavazatát, a Strache-botrány kapcsán is kapott újságírói kérdést.
sss
2019. május 26. | 08:39
A magyar pártok úgy tűnik, hogy nem szereztek mandátumot. Az adatok még nem hivatalosak.
sss
2019. május 26. | 07:30
A szavazókörök 19 óráig nyitva vannak.
sss
2019. május 25. | 21:46
Gyöngyösi Márton, Gyurcsány Ferenc, Tóth Bertalan és Donáth Anna választási vitája volt az ATV-ben.
sss
2019. május 25. | 13:47
Mi lesz a Jobbikkal? Hova ülnek majd be a képviselőik? Többek között ezekre a kérdésekre is válaszolt az Euronewsnak Babar Viktor, az Europe Elects elemzője.