Egyre kevesebb az ital- és ételautomatákat üzemeltető cég az országban

Rohamosan nő az olyan helyek száma, ahol nem működtethetők gazdaságosan az étel- és italautomaták. Több kisebb és nagyobb cég is befejezte a tevékenységét a magas hatósági díj miatt.

Több vállalkozás is befejezte tevékenységét az étel- és italautomata piacon amiatt, hogy július 1-jétől már csak olyan gépek üzemeltethetőek, amelyeket felszereltek automata felügyeleti egységgel (AFE), amelyen keresztül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomon követheti az automaták forgalmát - mondta aportálnak Lőrincz László. A Magyar Ital és Áruautomata Szövetség (MIÁSZ) új elnöke szerint jellemzően kisebb cégekről van szó, de tudomásuk van nagyobb gépszámot üzemeltetőkről is. Ugyanakkor pontosabb képet valószínűleg az év végén fognak kapni, hiszen sokan megvárják döntésükkel az évzárást.

A rendelkezésre álló adatok alapján az látszik, hogy júliusban az étel- és italértékesítést végző automaták átlagos havi árbevétele 87 ezer forint, automatánként. Az AFE adatszolgáltatásának hatósági díja jelenleg havi 6350 forint, amely plusz költségként jelentkezik az üzemeltetők oldaláról, vagyis az átlagos automata forgalom közel 7 százaléka. Ez a költségnövekedés nyilvánvaló módon azzal jár Lőrincz László szerint, hogy nő az olyan helyek száma, ahol nem működtethetőek gazdaságosan az étel- és italautomaták, ezért csökkent a kihelyezett gépek száma. A MIÁSZ információi alapján két évvel korábban közel 32-35 ezer automata működött a magyar piacon, ez a szám jelenleg mintegy 25-27 ezerre tehető.

Évekkel ezelőtt éppen az automatákat üzemeltető cégek vezetői kérték a Magyar Ital- és Áruautomata Szövetségen keresztül a kormánytól, hogy segítsen kifehéríteni az ágazatot, szűrje ki azokat, akik sem általános forgalmi adót, sem járulékokat nem fizetnek, magyarul, legyen végre szabályozott a piac. Erre válaszul a kormányzat - még 2015-ben - bejelentési kötelezettséget írt elő az üzemeltetőknek, hogy megtudja, hány gépről is van szó, majd 30 ezer forint igazgatási-szolgáltatási díjat fizettetett a vállalkozásokkal. Ezt a díjat ugyan már eltörölték, és a pénzt a cégeknek visszautalták, helyette viszont előírták az online kapcsolatot a NAV és az automaták között.

Mint ismert, a Sagemcom Magyarország Kft. telepítette a hazai étel- és italautomatákba az adóhatósághoz való bekötéshez szükséges automata felügyeleti egységeket. Alvállalkozókat is igénybe vesznek, köztük a Rogán Antal propagandaminiszter elektronikus aláírási szabadalmát is jegyző MobilSign Kft.-t - írta még tavaly a Magyar Nemzet.

A Sagemcom nettó 3,9 milliárd forintért végezhette ezt a munkát, az eredetileg tervezett 2,4 milliárd helyett - olvasható a lapban.

A cég alvállalkozókat is igénybe vehetett, köztük a Rogán Antal propagandaminiszter elektronikus aláírási szabadalmát is jegyző MobilSign Kft.-t. A cég egyetlen tulajdonosa Kertész Balázs belvárosi ügyvéd, Rogán egyik legfőbb bizalmasának egykori felesége, Pozsgai Petra.