50 millió forintos korrupciós ügybe keveredett, azonnal kirúgták a minisztert

50 millió forintos korrupciós ügybe keveredett, azonnal kirúgták a minisztert

Persze nem Magyarországon.

Andrej Plenkovic horvát kormányfő péntek reggel felmentette tisztségéből Vili Beros korrupciógyanúba keveredett egészségügyi minisztert, akinél hajnalban házkutatást tartott a horvát rendőrség és a szervezett bűnözés elleni ügyészség (USKOK) – adja hírül a 24.hu.

Az USKOK megerősítette: a házkutatások és őrizetbevételek Zágráb és Skradin térségében folynak több személy ellen, akik közül az egyik magas rangú állami tisztviselő, aki megalapozottan gyanúsítható korrupciós bűncselekmények elkövetésével.

Pénteken az Európai Ügyészség zágrábi irodája is kiadott egy közleményt, amelyben azt írták, hogy nyolc személy, köztük az egészségügyi miniszter, két kórházigazgató, illetve két vállalat ellen indítottak vizsgálatot, az egészségügyi közbeszerzésekkel kapcsolatos vesztegetés, hivatali visszaélés és pénzmosás vádjával.

A vádak középpontjában egy bűnözői csoport áll, amely 2022 júniusa és 2024 novembere között működött, és célja az volt, hogy két vállalatnak pénzügyi előnyöket biztosítson azzal, hogy túlárazott orvosi robotikai eszközöket adott el horvát kórházaknak, uniós támogatásokat felhasználva – írta az uniós ügyészség.

A csoport tagjai állítólag kenőpénzt ajánlottak fel közegészségügyi tisztviselőknek, köztük az egészségügyi miniszternek és kórházigazgatóknak, hogy biztosítsák a finanszírozást és manipulálják a beszerzési folyamatokat.

A manipuláció során a beszerzési előírásokat úgy alakították ki, hogy azok egy adott vállalatnak kedvezzenek, miközben a versenytársakat kizárták.

A gyanúsítottak a jelentések szerint hamis számlákat állítottak ki, hogy az érintett vállalatok közötti jogszerű tranzakciók illúzióját keltsék. Ez a rendszer lehetővé tette a pénzeszközök illegális átutalását, miközben elrejtette a jogosulatlan pénzügyi nyereséget.

A korrupciós hálózat végül kórházigazgatók megvesztegetésével bukott le. Az intézményvezetők azért kaptak pénzt, hogy egy műtéti mikroszkópokra kiírt közbeszerzési eljárásba nyúljanak bele a kiválasztott cég érdekében.

Ezzel 620 ezer euró (mintegy 252 millió forint) kárt okoztak a horvát nemzeti költségvetésnek.