Négy helyen is szavazhatnak az emberek

A főváros XV. kerületében és Mánfán polgármestert, Bujákon polgármestert és képviselőket, a X. kerületben pedig egyéni képviselőt választanak.

A főváros XV. kerületében azért tartanak időközi polgármester-választást, mert Hajdu László (DK) korábbi polgármestert áprilisban országgyűlési képviselővé választották, a két tisztség pedig összeférhetetlen. A polgármesteri tisztségért három jelölt indul: egy a Rászorulókat Támogatók Egyesülete - Magyar Szolidaritás Mozgalom jelöltjeként, egy a Fidesz-KDNP jelöltjeként és egy a Magyar Munkáspárt jelöltjeként. A választói névjegyzékben 64 938 helybéli szerepel. 
    
A Baranya megyei Mánfán azért rendeznek időközi polgármester-választást, mert a település korábbi, független vezetője, Hohn Krisztina megkapta a Gémesi György lemondása miatt megüresedett parlamenti mandátumot az LMP frakciójában, ezért összeférhetetlenség miatt lemondott polgármesteri tisztségéről. A posztért öt független jelölt indul. A 770 lelkes település választási névjegyzékében 648-an szerepelnek.
    
A Nógrád megyei Bujákon polgármestert és képviselőket is választanak, mivel a képviselő-testület júniusban feloszlatta magát. A polgármesteri posztért két független jelölt indul, a hat képviselői helyre pedig huszonöten pályáznak, mindannyian függetlenként. A voksoláson 1702 helybéli szavazhat. 
    
A főváros X. kerületében, Kőbányán a 6. számú egyéni választókerületében egyéni választókerületi képviselőt választanak, miután a korábbi képviselő, Gazdag Ferenc (Fidesz-KDNP) júniusban lemondott. A választáson három jelölt indul: egy a Magyar Munkáspárt, egy a Momentum Mozgalom és egy a Fidesz-KDNP színeiben. A voksoláson 5236-an vehetnek részt.
    
Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet.