Jobbik: az 1956-os szabadságharc még ma is tart, ugyanazokkal vívjuk

Fideszesek „kommunista igazolványát” tették a kormánypárt székházának kerítésére.

November 4-re emlékezve Szilágyi felidézte a 1956-os eseményeket, majd az azt követő Kádár-korszakot, ami után 1989-1990-ben a rendszerváltás idején – a képviselő szavai szerint –

„úgy éreztük, hogy végre beteljesül az 56-os hősök szabadságvágya, és Magyarország egy független országként élheti a világát”.

Ugyanakkor Jobbik szóvivője úgy látja, az elmúlt évek bebizonyították, hogy „nem rendszerváltás, hanem csak módszerváltás történt”,

„továbbra is a kommunisták uralták a hatalmat, a kommunisták különböző szervezeteket hoztak létre, és csak az egypártrendszer szűnt meg a kívülállók számára”.

Szilágyi kifejtette: a többpártrendszerben is a kommunisták ültek, és „ők irányították Magyarország azóta történő szétrablását”, illetve a kommunisták gyerekei, unokái és elvbarátai ültek a politikai, gazdasági élet különböző szegmenseibe, ahol mind a mai napig megtalálhatóak. A politikus ebből azt a következtetést vonta le, hogy nem teljesült be az 56-os hősök szabadságvágya, ezért kell ma is harcolni.

Szilágyi szerint párhuzamot lehet vonni a Kádár-rendszer és a mai NER-rendszer között. Emlékeztetett rá, hogy Gyurcsány Ferenc 2006-ban a tömegbe lövetett, és újra magyar vér folyt a forradalom ötvenedik évfordulóján, Budapesten. A politikus azt mondta, hogy innen lehet „számítani” 1956. november 4-ét, a 2010-es kormányváltástól pedig november 11-ét, amikor elindult a Kádár-rendszer diktatúrájának a restaurációja, csak ma ezt NER-nek nevezzük.

A jobbikos politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy ma is ketté van szakadva az ország, vannak a párthoz hű emberek és a rendszerellenesek. Ma is csak azok juthatnak előre, akik a párthoz hűek, a többieket mindenféle módszerrel megpróbálják eltaposni és ellehetetleníteni, hogy feladják azt a küzdelmet, amivel megdönthetnék a NER rendszerét – mondta Szilágyi.

„Nyugodtan megállapíthatjuk, hogy egy teljes diktatúra felé megyünk”

– jelentette ki, majd hozzátette:

„felmerül a kérdés, hogy ebben a NER-rendszerben is vannak-e olyan gyilkosságok, mint ahogy a Kádár-rendszer idején voltak?”

Szilágyi szerint kimondhatjuk, hogy vannak, ugyanis nem fegyverrel gyilkol a NER, hanem a médiatúlsúlyával karaktergyilkosságokat hajt végre. A Jobbiknak ezért nem maradt más lehetősége, minthogy az 1956-os hősökhöz hasonlóan ellenállást hirdessen a „visszarendeződő diktatúrával szemben”.

Addig fogják folytatni az ellenállást, amíg sikerre nem viszik. A Jobbikos politikus azt is mondta, hogy ha Magyarország egy élhető és demokratikus ország lesz, akkor el lehet majd kezdeni igazságot szolgáltatni a hősöknek, és nem a diktatúra emberei lesznek azok, akik boldogan és vígan élik az életüket. A Jobbik akkor nyilvánosságra fogja hozni az ügynökaktákat, a hóhérok adatait, és hogy kik voltak azok a becsületes emberek, akik Magyarország érdekében próbáltak meg dolgozni.

Galéria: Béli Balázs/Alfahír