Megszűnik az utolsó két rádió, amely nem az Állami Fakenews Művek híreit sugározza

Nem lógunk ki a sorból, értem?!

Ahogy a NER Zrt az elmúlt években egyre több frekvenciára tette rá a kezét, úgy lett egyre egysíkúbb a rádiós hírszolgáltatás is. A kormányközeli oligarchák és/vagy strómanok kezében levő adók mind a közszolgálatiságtól fényévekre távolodó MTI propagandaanyagait sugározzák "hírek" gyanánt. A folyamatra jelentősen ráerősített a médiapiac évek óta szűnni nem akaró válsága, amelynek következtében a többi rádió is sorra szüntette meg saját hírszerkesztőségeiket és álltak át az Állami Fakenews Művek havi pártízezer forintért előfizethető anyagaira.

Két jelentősebb, Budapesten és környékén fogható adó sugároz még saját szerkesztésű híreket: a Music FM, és a Sláger FM. De valószínűleg már nem sokáig.

A Radiosite szerint ugyanis a Médiatanács mai ülésén úgy döntött, nem hosszabbítja meg a két cég műsorszolgáltatási engedélyét. A szakmai portál Szalay Dániel újságíró Facebook bejegyzése nyomán ír a két rádió beszántásáról. 

/p>

A két adó 2011 decemberében nyerte el a fővárosi 89,5 MHz és a 103,9 MHz használati jogosultságát. A licencek 7 évig érvényesek, és opcionálisan további 5 évre meghosszabbíthatók. A médiatörvény szerint a műsorszolgáltatóknak a frekvenciaszerződés lejárta előtt legalább tizennégy hónappal kell beadniuk a hosszabbítás iránti igényüket, a Médiatanácsnak pedig a jogosultság lejárta előtt legkésőbb két hónappal dönteni kell róla.