Kásler szervez: három munkanap alatt kell átalakítani a sürgősségit

Január elsejétől öt percen belül el kell dőlnie a nagyobb kórházak sürgősségi osztályain annak, hogy kinek, milyen gyors orvosi segítségre lehet szüksége. Akinek panaszai nem indokolják az azonnali ellátást, azt az újonnan létrejövő úgynevezett akut alapellátási egységbe irányítják. Ezt a rendszert a kórházaknak egy megjelent rendelet értelmében január 1-jéig ki kell építeniük – írja a Népszava.

Bár az évből még tíz nap hátravan, azonban a munkanapok átrendezése miatt ez mindössze három tényleges munkanapot jelent. Vagyis ennyi ideje van az intézményeknek a rendszer felállítására. Ezalatt kellene megépíteni például az információs pultokat, és megtalálni azokat a szakembereket, akik a triázst követően tájékoztatják a betegeket – teszi hozzá a lap. Ráadásul aki tehette, az már kivette szabadságát erre az évre.

A napilap információi szerint a szakma eleve azt kérte, hogy próbajelleggel vezessék be egy-két helyen, és a tapasztalatok alapján terjesszék azt ki a sürgősségi osztályokra.

Ugyan a sürgősségi szakemberektől nem idegen a gyors döntés, az akut munkaszervezés, de erre még nekik több időre lenne szükségük – mondta a lapnak egy szakmabeli forrás. Mindezek miatt egy kórházigazgató úgy fogalmazott: kisebb csodára van szükségük ahhoz, hogy január elsejére készen álljanak.