"Nem szabad elmerülni a világiasság és a fogyasztás divatjának szakadékaiban"

Jézus új életszemléletet mutatott fel a világban, amely birtoklás helyett a másokkal való megosztást helyezte középpontba – jelentette ki Ferenc pápa szenteste a Szent Péter-bazilikában bemutatott misén.

Az egyházfő olaszul mondott homíliájában kijelentette: az emberiség történetét "kielégíthetetlen telhetetlenség" kíséri, annyira, hogy a mai világban az élet értelmét majdnem kizárólag a birtoklás adja, az emberek tárgyakkal igyekeznek megtölteni életüket, ami azonban nem "táplálja" a szíveket. 

"Kevesek bőségben lakomáznak, miközben túl sokaknak még az életben maradáshoz sincsen kenyerük"

 - jelentette ki Ferenc pápa.

Hozzátette, a Betlehemben született gyermek volt az, aki nem mástól vett el, hanem önmagát adta az emberekért. Jézus új életszemléletet mutatott fel, amely a birtoklás helyett a másokkal való megosztást, a másoknak való adományozást helyezte középpontba.

"Nem szabad elmerülni a világiasság és a fogyasztás divatjának szakadékaiban"

 - jelentette ki Ferenc pápa. Azt kérdezte: hányan állnak készen, hogy kenyerüket megtörjék azokkal, akiknek nem jutott.

Megjegyezte, az életet nem "követelésekkel" kell leélni, "a díványon várakozva" Istenre mintha "már célba értünk volna, és nem lenne szükségünk semmire". A karácsony üzenetét csak akkor érthetjük meg, ha Isten és embertársaink elébe megyünk - mondta Ferenc pápa. (MTI)

sss
2019. október 22. | 20:33
Brexit káosz
sss
2019. október 22. | 14:58
1956, relikviák, műtárgyak, múzeum
sss
2019. október 22. | 20:33
Brexit káosz
sss
2019. október 22. | 14:58
1956, relikviák, műtárgyak, múzeum
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András

Friss

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András
sss
2019. október 22. | 10:14
Egy éves keverék kutyáját kötötte motorjához egy 56 éves hejőbábai férfi, majd elindult a járművel a szomszéd faluba. Az ebet vonszoló férfit egy másik motoros állította meg, ő hívta a rendőröket is.