Mészáros Lőrinc lassan készítheti a pénztárcáját

Megkezdték Orbán Viktor miniszterelnöknek a Fidesz támogatóihoz írott levele kézbesítését, amelyben a közelgő, májusi európai parlamenti (EP-) választás tétjére hívja fel a figyelmet a miniszterelnök, pártelnök – értesült a fideszes Magyar Idők. A levelek január közepéig minden címzetthez eljutnak, ilyen küldeményt csak azok kapnak, akik erre korábban felhatalmazást adtak – emlékeztet a lap pénteki számában.

A Fidesz elnöke a csekkhez csatolt levélben arról ír, amit a párt néhány napja kiadott közleményként.

Mészáros Lőrinc a leggazdagabb, ezért Orbán az emberektől pénzt kér a kampányra

Orbán Viktor miniszterelnök január elején levélben keresi meg azokat a Fidesz-támogatókat, akik erre korábban felhatalmazást adtak - közölte a kormánypárt kommunikációs igazgatója szombaton a hazai hírügynökséggel. Azt nem tudni, hogy azt a januári baklövést, mikor a kormánypárt kegyvesztetté vált oligarchájától, Simicska Lajostól is pénzt kunyeráltak, javították-e.

A levél címzettjei a csatolt csekk segítségével hozzájárulhatnak hozzá ahhoz, hogy a Fidesz „sikeresen tudja megvívni az előttünk álló időszak politikai küzdelmeit” – írja a lap.

A Fidesz régóta él a közösségi finanszírozás adta lehetőségekkel. A mikroadományok küldése egyben fontos visszajelzés is a pártot támogatók részéről, ez Nyugat-Európában, de főként az Amerikai Egyesült Államokban bevett gyakorlat – írja cikkében a kormánypárti napilap.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

1
1
sss
2019. július 22. | 16:59
A mérsékelt jobboldali erőknek nem lehet baloldali jelöltjük Orbán Viktor leváltására.
sss
2019. július 22. | 15:06
Egyre több ilyen esetre lehet számítani a tömeges betelepítés miatt.
A mérsékelt jobboldali erőknek nem lehet baloldali jelöltjük Orbán Viktor leváltására.
Nem bizonyulhattak elegendőnek a kamuregek.