Az oroszok beleszálltak a BBC-be

Politikai okokból, és ezt nem is tagadják. Persze azért megpróbálják szakmailag indokolni.

A Roszkomnadzor - megemlítve, hogy az Iszlám Állam terrorszervezetet megalapító Abu Bakr al-Bagdaditól származó idézetekre bukkant a BBC internetes oldalain – bejelentette, hogy január 14. és 31. között ellenőrzést tart majd a BBC World News adásait Oroszországban sugárzó és ott bejegyzett Britis Televizsn nyilvánosan működő részvénytársaságnál. A vizsgálat célja annak megállapítása lesz, hogy betartja-e a cég a rádiós és televíziós műsorszórásra vonatkozó orosz engedélyeztetési és egyéb kötelező előírásokat.

A hatóság szerdán bekérette a megvizsgálni kívánt társaságtól az oroszországi tömegtájékoztatás külföldi tulajdonlását szabályozó törvény betartását igazoló iratokat. A dokumentumok beszolgáltatásának határideje január 16.

Politikai válaszreakció

A Roszkomnadzor december 21-én jelentette be, hogy törvényességi ellenőrzést tart a BBC internetes felületeinek és a BBC World News üzemeltetésével kapcsolatban.

Ezt érdekes módon pont azután tette, hogy a brit távközlési felügyelet (Ofcom) megállapította, hogy az orosz RT tévécsatorna 2018 tavaszán hét alkalommal sértette meg pártatlanság követelményét és ezzel Nagy-Britanniában hatályos műsorszórási jogszabályokat is. Az Ofcom 250 ezer fontig (hozzávetőleg 90 millió forintig) terjedő bírsággal vagy akár a műsorszórási engedély megvonásával sújthatja az RT-t.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő, ugyancsak december 21-én úgy fogalmazott, hogy a BBC-nél végrehajtandó ellenőrzés válaszreakció Londonnak az RT-vel szembeni fellépésére. Mint mondta, orosz intézményeknél kérdések merültek fel azzal kapcsolatban, ahogyan a BBC az Oroszországgal kapcsolatos eseményekről, egyebek között az orosz fegyveres szíriai hadműveletéről beszámol.