A kormánylap szerint egy munkáltató sem akar 400 órát túlóráztatni

A kormánypropagandista Magyar Idők mai lapszámában arról ír, hogy az elvi lehetősége sincs meg a négyszáz túlóra ledolgoztatására azzal a munkavállalóval, akivel az év első napjaiban nem írattak alá erre vonatkozó szerződést.

A Liga Szakszervezetek felmérése szerint nem környékezték meg eddig a munkáltatók a dolgozókat, és a többi érdekképviselettől sem érkeztek erre vonatkozó visszajelzések. A kollektív szerződések munkaidőkeretre vonatkozó módosítására sem kaptak jelzést a képviseletek - írta a lap pénteki számában.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke a Magyar Idők megkeresésére megerősítette:

munkajogilag nem lehetséges, hogy az év utolsó napjáig 400 órát túlórában ledolgoztassanak azokkal a dolgozókkal, akikkel nem írattak alá szerződésmódosítást. 

A Liga felmérést készített tagjai körében arról, mennyire vált gyakorlattá a túlóratörvény alkalmazása, illetve, hogy milyen a munkavállalók megítélése a kérdésben. Habár még nem érkeztek vissza mindenhonnan a válaszok, az látszik, a munkáltatók nem kérték a kollektív szerződésben a munkaidőkeret emelését akár három évre, de a korábbi szabályozás alapján kötött kollektív szerződések módosítására sem történtek megkeresések - mondta a szakszervezeti vezető. Hozzátette ugyanakkor: a dolgozók továbbra sem tartják elfogadhatónak a munka törvénykönyve módosítását, mert attól tartanak, hogy a későbbiekben a munkáltatók már kihasználják a jóval magasabb túlórakeret nyújtotta lehetőséget.

(Fotó: Béli Balázs/Alfahír)

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Balogh Gábor
1
sss
2019. június 18. | 17:12
Az izraeli történész szerint az emberek csak ritkán gondolnak a békére, mivel azt egy közhelyes dolognak, nem valamiféle drága ajándéknak tartják.
1
sss
2019. június 18. | 11:51
A kormányszócső szerint nem Orbán Viktornak ér egy zacskó tésztát az ország.
1
sss
2019. június 18. | 11:07
A Rododendron című kisjátékfilm a rendszerváltás hajnalán játszódik.
1
sss
2019. június 18. | 10:51
A volt focistát, sportdiplomatát a katari vb pályázatával kapcsolatos ügy miatt tartják fogva.
1
sss
2019. június 18. | 10:17
Összesen 17 milliárd forintnyi közpénzt kapott a zöld-fehér klub.
sss
2019. június 18. | 17:12
Az izraeli történész szerint az emberek csak ritkán gondolnak a békére, mivel azt egy közhelyes dolognak, nem valamiféle drága ajándéknak tartják.
sss
2019. június 18. | 11:51
A kormányszócső szerint nem Orbán Viktornak ér egy zacskó tésztát az ország.
sss
2019. június 18. | 11:07
A Rododendron című kisjátékfilm a rendszerváltás hajnalán játszódik.
sss
2019. június 18. | 10:51
A volt focistát, sportdiplomatát a katari vb pályázatával kapcsolatos ügy miatt tartják fogva.
sss
2019. június 18. | 10:17
Összesen 17 milliárd forintnyi közpénzt kapott a zöld-fehér klub.
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Balogh Gábor
sss
2019. június 18. | 14:02
Egyéves mélypontra csökkent az infláció májusban az euróövezetben, és folytatódott a fogyasztói árak csökkenése az EU egészében is – közölte kedden az Eurostat, megerősítve a június elején közölt előzetes adatokat. Magyarországnál csak Romániában nagyobb az infláció.