Eljutott Kanadáig a családja és hazája elől menekülő szaúdi lány

Rahaf Mohammed al-Kunun múlt hét szombaton szökött el családjától egy kuvaiti üdülés során, majd átrepült Bangkokba, hogy onnan eljusson Ausztráliába, ám a bangkoki biztonságiak visszatartották az engedély nélkül utazó lányt.

Ezért a szaúd-arábiai tini elbarikádozta magát az egyik szállodai szobában, és telefonjáról folyamatosan segélyhívásokat intézett a közösségi médiában, ugyanis biztos volt benne, hogy szökése miatt minimum börtön vár rá, rosszabb esetben a családja meg is fogja ölni.

A tizennyolc éves lány állítja, hogy folyamatosan bántalmazták, és házasságra akarták kényszeríteni. Segélyhívása a szaúdi emberi jogok közismerten gyenge állapota miatt értő fülekre talált, és még az ENSZ is védelmébe vette, majd Ausztrália és Kanada is menedékjogot ajánlott fel számára.

A BBC azt írja, a lány Kanadát választotta, és Szöulon keresztül már meg is érkezett Torontóba. Chrystia Freeland kanadai külügyminiszter „nagyon bátor, új kanadai” polgárként üdvözölte a lányt.

Rahaf Twitteren mondott köszönetet mindenkinek aki támogatta őt, és ezzel „megmentette az életét”.

A szaúdi emberi jogok helyzete azért is érzékeny téma, mert tavaly október elején Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságírót hazája isztambuli főkonzulátusán megfojtották, majd feldarabolták és nyomtalanul eltüntették szaúdi ügynökök. A kormánykritikus, külföldön élő újságíróra eközben menyasszonya kint várt az utcán, a férfi a leendő házasságukhoz szükséges papírok miatt ment be a konzulátusra.

Rahaf Twitterén erre utaló karikatúra is megjelent:

sss
2019. június 25. | 19:33
""
sss
2019. június 25. | 14:28
Balogh István Szilveszter
sss
2019. június 25. | 19:33
""
sss
2019. június 25. | 14:28
Balogh István Szilveszter
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Eszes Ádám

Friss

sss
2019. június 25. | 17:59
Az elnök szerint pártja nem dughatja homokba a fejét.
sss
2019. június 25. | 11:28
Tíz- és százmilliós profitot zsebelhetett be a Fidesz-közeliként elkönyvelt zenészek közül Nagy Feró, Ákos és Mága Zoltán is.
sss
2019. június 25. | 11:13
A miniszter szerint a kormánynak nem érdeke az a lejáratás, amit egyébként a kormánymédia indított el.
sss
2019. június 25. | 10:06
A kaszinókoncessziók kiváltságos birtokosai minden eddiginél nagyobb, 4,6 milliárd forintos ajándékot kaptak a kormánytól.