770 millió forintos állami megbízást kapott a belügyminiszter volt cége

2019-ben már 2 milliárd felett kaptak állami megrendeléseket.


A rendkívül jó politikai kapcsolatokkal rendelkező cég egy háromindulós, nyílt közbeszerzésen nyerte el a megbízást. A hirdetmény alapján fegyver nélküli személy- és vagyonőrökkel látják majd el a négy földalatti gáztározó, valamint a Magyar Földgáztározó székhelyének védelmét.

A CIVIL Biztonsági Szolgálatot jelenleg Tasnádi László igazgatja, akit Pintér Sándor embereként tartanak számon. A belügyminiszternek még 2011-ben is 1,6 milliárd forintot fizetett a cég, amelyből nem sokkal korábban szállt ki hivatalosan.

Korábban sem lehetett okuk a panaszra

A CBSZ rendkívül jól teljesít, ha állami megrendelésekről van szó, legutóbb egy hónapja bízták meg őket 1,4 milliárd forintért a Hungarocontrol székhelyének őrzésével. A CIVIL Biztonsági Szolgálat volt az egyik a négy, Fideszhez köthető biztonsági vállalkozás közül, amellyel a Közbeszerzési és Ellátási Főosztály 26 milliárd forintos keretszerződést kötött 2017 végén. Azt még a 444 írta meg, hogy a CBSZ az évi 8,7 milliárdos szerződés keretein belül végezheti az MTVA székház védelmét. A biztonsági cég 2017-ben 1,37 milliárd forintért vezényelt őröket a közmédia épületébe.

Borítókép: police.hu