Hátrányos megkülönböztetést jelentett a magyar nyelv megkövetelése Csíkszeredán

A román legfelsőbb bíróság szerdán kimondott ítéletében jogerősen megerősítette: hátrányosan különböztette meg Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere a székelyföldi város román lakosságát azzal, hogy a magyar nyelv ismeretét is megkövetelte bizonyos önkormányzati állások betöltésekor.

Az MTI beszámolója szerint a legfelsőbb bíróság a honlapján közzétett ítéletkivonatban elutasította a polgármester fellebbezését, és megerősítette a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) 2015 decemberében kimondott elmarasztaló döntését.

A CNCD a magyar szimbólumok és feliratok ellen pereskedő Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) keresetére vizsgálta meg, hogy indokolt volt-e a magyar nyelv ismeretének megkövetelése egy humán erőforrással és egy urbanisztikával foglalkozó hivatalnok alkalmazásánál.

Még molinón sem jelenhetnek meg Csíkszeredán a székely és a magyar jelképek

A marosvásárhelyi táblabíróság kedden kimondott ítéletében jogerősen elutasította Csíkszereda polgármesterének a fellebbezését, és megállapította, hogy molinón sem lehetnek jelen a magyar és a székely jelképek, illetve a város címere a csíkszeredai városháza tanácstermében. Az ítélet kivonata a romániai bíróságok portálján jelent meg - írta az MTI.

 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András
1
sss
2019. április 25. | 17:07
A Külügyi és Külgazdasági Intézet elemzője interjút adott az Alfahírnek.
1
sss
2019. április 25. | 17:00
Két pártnak nem volt meg a listaállításhoz szükséges 20 ezer érvényes ajánlása.
1
sss
2019. április 25. | 15:25
Ebben a házasságban az egyik fél hajt és dolgozik, a másik meg közben iszik, és lop.
sss
2019. április 25. | 17:07
A Külügyi és Külgazdasági Intézet elemzője interjút adott az Alfahírnek.
sss
2019. április 25. | 17:00
Két pártnak nem volt meg a listaállításhoz szükséges 20 ezer érvényes ajánlása.
sss
2019. április 25. | 15:25
Ebben a házasságban az egyik fél hajt és dolgozik, a másik meg közben iszik, és lop.
sss
2019. április 25. | 12:15
A magyar külügyminisztérium eddig nem reagált.
sss
2019. április 25. | 07:00
A Yale Egyetem kutatói levezették, amit a legtöbben már eddig is tudtunk.