A Puskás Akadémia volt edzője szerint a labdarúgás alapjai hiányoznak Felcsútról

Radoki János

A magyar származású német Radoki János 13 meccsen ült a Puskás Akadémia NB1-es csapatának kispadján vezetőedzőként. Az Indexnek nyilatkozva Radoki elmondta, a szerződés aláírása előtt tájékozódott, tudta, hogy nincs türelem az edzők felé, de abban bízott, ha átadja a mentalitását, akkor jöhetnek a sikerek.

A vezetőknek tetszett is a filozófiája: agresszív letámadás, sok futással. Négy hét alatt viszont egyik edző sem tud csodát tenni, pedig Mészáros Lőrinc azt mondta neki, hogy az ötödik helyen szeretné látni a csapatot a szezon végén. Radoki ezt nem tartotta reálisnak, jelezte is, de szerinte nem foglalkoztak a véleményével.

Az infrastruktúra oké, de a munka nem

Infrastruktur hundert prozent, munkastruktur zero prozent

- mondja Radoki, amit azt hiszem fordítás nélkül is mindenki ért.

Furcsaságok

Volt olyan, hogy egy 17 éves válogatott került az első csapathoz, de a gondolkodásából és a mozgásából is hiányoztak azok az automatizmusok, amik a mai futball alapjait jelentik. Radoki azt sem értette, hogy meccs után miért van pizza az öltözőben, először azt hitte, hogy ünnepelnek valakit, de két múlva újra pizzáztak, a játékosok az ezt firtató kérdésre azt válaszolták, hogy ők ezt így szokták csinálni.

Az étkezésben is lemaradt a magyar futball. De mondhatnám az erősítést is. Csak elég ránézni Cristiano Ronaldo vagy Lewandowski felsőtestére. Azok az izmok nem véletlenül kerültek oda. Rajtuk több izom van, mint egy átlagos magyar csapaton. Kondíció nélkül csak álmokat lehet hajkurászni. Úgy látom, hogy még mindig csodálkoznak, jé, edzeni kell. Nem tudok azonosulni azzal, hogy lazábban edzünk hét közben, így elkerüljük az izomlázat, és mert így a meccsen majd dinamikusabb lesz a csapat. A magyar futball szeretne nagy lenni, ez régi lemez, sokszor felteszik, de az oda vezető úton már nem szeretne végigmenni.

Radoki szerint végig sem gondolják, hogy mi hiányzik a siker folyamatából, kihagynak lépcsőfokokat, az úgy nem működik, ha három napon keresztül valamit jót csinálok, majd a negyedik napon visszaveszek.

A végletekben való gondolkodás is a magyar futball egyik problémája, Radoki erre példaként azt hozta, hogy amikor megverték 3-0-ra a Vidit, úgy ünnepeltek, mintha valami komoly dolgot értek volna el, majd amikor kikaptak a Honvédtól, lehajtott fejjel, némán ültek, ahelyett, hogy helyén kezelték volna mindkettő meccset.

Instrukciók

Épp a Haladás elleni meccsre készültek, amikor személyre szabott videót vágatott az egyik futballistának arról, hogy mit kell tennie a pályán. Többször is elmagyarázta neki, minden edzésen, minden nap, majd jött a mérkőzés és semmit nem valósított meg a pályán abból, amiről hétköznap végig szó volt.

Ami pedig a legszomorúbb, hogy a meccs végén videón megmutatta a rossz helyezkedéseket és számonkérte a futballistát, hogy miért nem arra lépett, amerre korábban megbeszélték, amire azt mondta:

elfelejtettem.

Olykor nem is edzőnek, hanem animatuernek éreztem magam, aki jól elszórakoztatja a csapatot, de amikor jön a meccs, az egy futás volt a vakvéletlenbe. Ha jól pattannak a labdák, akkor pontot szerzünk, ha rosszul, akkor kikapunk. Olyan védelmi hibákat láttam, amelyek a német harmadosztályban is elképzelhetetlen. Adhattam én utasításokat, az egyik fülön be, a másikon ki. Jóformán azt is a szájába kell rágni egy játékosnak, mikor keljen fel, mikor menjen ágyba. Valahogy majd lesz. Sok helyen ezt látom.

Radoki ezeken kívül is több érdekes dolgot mondott, például:

  • a felcsúti csapat 80 sprintre volt képes egy meccsen, ez a Leverkusennél 266
  • amikor kérte, nem hitték el neki, de tényleg felgyorsítva nézte vissza a meccsek felvételét a lassú játéksebesség miatt
  • az NB1 fizetésben a német másodosztály szintjén van, de tempóban nem
  • azért tűnik technikásabbnak a magyar foci, mert lassú
  • nem értette, hogy miért lepődnek meg a nézők hiányán, amikor unalmas a játék

Radoki szerint rengeteg minden hiányzik a magyar futballból, a német munkafelfogást esélye sem volt továbbadni, a magukat profinak gondoló játékosok azt hiszik, már nem kell tenniük semmit, hiszen ők már profik. Németországban, ha szerződést kap egy fiatal játékos, csak még jobb akar lenni.

Azt vettem észre, sok esetben a félelem uralkodik. Az edző, amikor már 4-0-ra vezet a csapata, azért kiabál a gyerekkel, hogy rúgja el a labdát. Ahelyett, hogy hagyná, hadd hibázzon. Azt a hibát másnap ő kijavítaná. Ha nem hibázik egy gyerek, nem fogja megtanulni, mit rontott el, mit kellene másképp csinálni. Ez a hiba pedig majd egy fontosabb meccsen jön elő. Ehelyett az edző kisebb pánikban arra biztatta, vágja ki a labdát, holott lehetett volna gyakorolni egy szép támadás-felépítést. Ez a félelem megvan a már NB I.-es edzőkben is, akik inkább nem vitatkoznak, nem érvelnek, hanem hallgatnak. Inkább bökdösik egymást, hogy hallgassanak, mert nem akarnak konfrontációt. Pedig össze sem hasonlítható az a nyomás, ami a német kettőben van azzal, ami a hazai élvonalban.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András

Friss