34 ember egy raktérben: ezekből is könnyen lehettek volna halálbuszok

34 ember egy raktérben: ezekből is könnyen lehettek volna halálbuszok

Mint emlékezetes, még 2015. augusztus 26-án bukkantak rá osztrák rendőrök egy olyan kisteherautóra, ami Magyarországról szállított migránsokat Németország irányába, ám az A4-es autópályán veszteglő jármű rakterében már csak 71 holttestet találtak, közülük nyolc nő, négy pedig gyermek volt.

Halálkamion

A teherautóban utazó migránsok valószínűleg még magyar területen fulladtak meg, miután az őket szállító embercsempészek nem gondoltak arra, hogy szellőztetés is legyen a raktérben. Az ügyben a Szegedi Ítélőtábla előző héten hozott jogerős, életfogytig tartó szabadságvesztésről szóló ítéleteket.

Eközben a rendőrség honlapja arról számolt be, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) befejezte egy másik, csaknem két éve indult ügyben folytatott nyomozását, amiben kísértetiesen hasonló körülmények álltak fenn.

A rendőrök 2017. augusztus 17-én Kiszombor térségében ellenőriztek egy román rendszámú kisteherautót, melynek rakterében 34, magukat iraki és szír állampolgárnak valló migránst találtak. A jármű mögött haladó másik mikrobusz rakterébe további 17, magukat szintén iraki állampolgárnak valló illegális migránst zsúfoltak az embercsempészek.

Belegondolva, hogy mindkét autó egy kis Ford Transit volt, a 17 fő is nagyon soknak tűnik a raktérben, de a 34 már horror kategória még akkor is, ha ebből talán könnyebb szabadulni és levegőhöz jutni:

Fotó: police.hu

Fotó: police.hu

Az ügy vádlottjai mind román állampolgárok.