Bevált recept: Tiborcz István egykori cége már Szerbiát is sötétbe borítja

Bevált recept: Tiborcz István egykori cége már Szerbiát is sötétbe borítja

Villanyoltás.

Úgy tűnik, hiába vizsgálódik az EU csalás elleni hivatala, az OLAF négy éve az addig Orbán Viktor miniszterelnök veje, Tiborcz István résztulajdonában álló Elios magyar közvilágítási projektjeit, a cég már a határainkon túlra is elkezdte exportálni kétes értékű fényhozó tevékenységét, hozta nyilvánosságra a Direkt36 és a BIRN balkáni oknyomozó hálózat.

Annak ellenére, hogy az uniós felügyelők megállapították, hogy az Elios milliárdos bevételt hozó beruházásoknál súlyos szabálytalanságok történtek,

Szerbiában 2016 óta legalább 25 millió euró (8 milliárd forint) értékben nyertek közvilágítási tendereket olyan konzorciumok, amelyeknek minimum egy tagja kötődik az Elioshoz.

Valószínűleg senki számára nem meglepő, hogy a megbízásoknak egy részét a Fidesszel feltűnően jó viszonyt ápoló szerb kormánypárthoz kötődő cégekkel együttműködve szerezték meg.

Még a siker magyarországi receptjét is igyekeztek másolni az Elios újdonsült partnerei:

A szerb pályázatok is olyan szigorú feltételeket támasztottak a jelentkezők számára, amelyek ez Elioshoz kötődő cégeknek kedveztek, és több esetben nem is volt rajtuk kívül más jelentkező a munkákra.

Az EU csalás elleni hivatala pont ilyen problémák miatt találta gyanúsnak korábban a magyar közvilágítási projekteket, ám úgy tűnik, hogy az unióba igyekvő déli szomszédunknál ezek a gyanús módszerek inkább előnyt jelentettek, mint hátrányt.

A Direkt36 emlékeztet, hogy még Tiborcz volt az Elios 50 százalékos tulajdonosa, amikor a cég létrehozta szerbiai leányvállalatát. A miniszterelnök veje azonban 2015 áprilisában eladta az Elios-részesedését, 2016-ban pedig az Elios szerbiai leányvállalatánál is tulajdonoscsere történt.

A cégek azonban a szerbiai sikerek idején sem kerültek messzire a miniszterelnök vejétől: az Eliost egy olyan cégcsoport vette meg, amellyel később Tiborcz is üzletelt, az Elios szerbiai leányvállalatának résztulajdonosa pedig jelenleg is Erdei Bálint, Tiborcz korábbi eliosos üzlettársa.

Az oknyomozók szerint hat Elioshoz kötődő cég is tarolt a szerbiai közvilágítási pályázatokon. Köztük van olyan cég (az Elios SRB), amelyet közvetlenül az Elios alapított, több vállalat pedig Horváth Szilveszter és a korábban általa vezetett U Light tulajdonában áll. Az U Light a magyar közvilágítási tendereken gyakran az Elios versenytársaként indult, később azonban Szlovákiában és Szerbiában is együttműködött a céggel.

Tiborcz István már a 32. leggazdagabb magyar | Alfahír

A leggazdagabb 100 magyar listájára felkerült Tiborcz István, Orbán Viktor veje, a becslések szerinti 35 milliárd forintos vagyonával. Ezzel ő a legfiatalabb a listán, mindössze 33 évesen már a saját lábán áll, és nagy valószínűséggel nem is zavarja a rabszolgatörvény, és nem is retteg a migránsoktól.