Cseh Katalin: Von der Leyen kemény ellenfele lesz Orbán Viktornak

Cseh Katalin
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Cseh Katalin, a Momentum európai parlamenti képviselője az Alfahír kérdésére Strasbourgban elmondta: a Momentum hosszas gondolkodás után döntött úgy, hogy megszavazzák Ursula von der Leyent (az ellenzéki párt frakciója, a liberális Renew Europe a szavazás előtt jelezte, hogy támogatni fogják a német politikust).

„Alapvetően jó jelöltnek tartjuk, örülünk, hogy egy erős Európa mellett tesz hitet és annak is, hogy a két héttel ezelőtti frakcióülésekhez képest már sokkal kiforrottabb álláspontot képviselt, például a klímaváltozás, a digitalizáció és az európai demokrácia kérdésében”

- fejtette ki Cseh Katalin.

A Momentum annak is örül, hogy Von der Leyen beépítette a párt javaslatait is a programjába, például a jogállamiság melletti kiállást, amit személyesen kértek a frakcióülésükön Donáth Annával.

Ugyanakkor Cseh Katalin azt is hozzátette: Von der Leyen kiválasztási folyamatával kapcsolatban ezer kritikájuk van:

„nem gondoljuk, hogy tartható, hogy a csúcsjelölti-rendszert semmibe veszik.”

A Momentum szerint sokkal erősebb csúcsjelölti-rendszer kell, és közvetlenül lehet szavazni a jelöltekre, minden európai állampolgárnak közvetlen beleszólása lehet abba, ki vezeti az Európai Bizottságot. 

„Ezt a reformot várjuk el Von der Leyen asszonytól, örülünk, hogy ezt meg is ígérte a reggeli beszédében”

– tette hozzá Cseh Katalin.

A Momentum két EP-képviselője korábban ellentétesnek tűnő álláspontot fogalmazott meg Von der Leyen jelölése kapcsán a Facebookon, Cseh Katalin szerint azonban Donáth Annával alapvetően nem képviseltek eltérő álláspontot, csak más megközelítést hangsúlyoztak ki a korábbi kommunikációjukban.

Cseh Katalin továbbra is tartja, hogy Von der Leyen kemény ellenfele lesz Orbán Viktornak.

„Nevetségesnek tartom, hogy olyannyira meggyengült a Fidesz pozíciója, hogy Orbán Viktor nyíltan támogat egy föderális Európát kívánó, a jogállam mellett kiálló jelöltet, aki korábban személyesen fedte meg a jogállamiság megsértése miatt”

- emelte ki Cseh Katalin.

Szerinte egyértelműen vereség Orbán Viktornak, hogy nem tudott olyan jelölt mögé beállni, aki neki ténylegesen jó lett volna.

Ursula von der Leyen az Európai Bizottság új elnöke | Alfahír

Az Európai Parlamentben 733 képviselő szavazott, a többséghez tehát 374 szavazat kellett - közölte David-Maria Sassoli, az EP elnöke. Ismertette, Ursula von der Leyenre 383 igen (52,2 százalék) 327 nem (44,6 százalék) 22 tartózkodó (3,1 százalék) 1 érvénytelen szavazat érkezett.

Azt is elmondta, hogy a Momentum programját számos szempontból lefedi Von der Leyen programja. Az Alfahír rákérdezett: ez azt jelenti, hogy a Momentum a föderalizációt és a centralizációt is támogatja?

Cseh Katalin a válaszában úgy fogalmazott, alapvetően azt gondolják: Európát meg kell erősíteni ahhoz, hogy jobban fel tudja venni a versenyt a világ nagyhatalmaival, hogy jobban meg tudja védeni magát, nagyobb jólétet tudjon biztosítani az európai állampolgárok számára.

„Nem egy Európai Egyesült Államokban hiszünk, hanem az okos integrációban”

- szögezte le a Momentum EP-képviselője.

Cseh Katalin kifejtette: az EU-nak sokkal nagyobb szerepet kell vállalnia például a jogállamisági kritériumok megsértése esetén, aktívan kell dolgoznia, hogy megoldja azokat a globális problémákat, amelyeket a tagállamok külön-külön nem tudnak.

„A klímaváltozás nem áll meg a határokon, a szegénységet egységben kell kezelni, a digitális transzformáció hatásait közös európai programmal kell kezelni, hogy európaiak milliói ne veszítsék el az állásukat tíz év múlva. Vannak dolgok, ahol több Európára van szükség, mi ebben hiszünk”

- fogalmazott a Momentum EP-képviselője.
 

sss
2019. Augusztus 20. | 16:51
Conte
sss
2019. Augusztus 20. | 11:36
Gripen
sss
2019. Augusztus 20. | 16:51
Conte
sss
2019. Augusztus 20. | 11:36
Gripen
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

Tavaly májusban tűnt el belőle a víz.
Akik konfrontatív hangnemre vártak a német kancellár és a magyar miniszterelnök találkozója kapcsán, azoknak csalatkozniuk kellett. Előbbi még muníciót is adott utóbbinak. Elemzés.