Akár Áderrel közösen is emlékezne Trianonra a szlovák államfő

Akár Áderrel közösen is emlékezne Trianonra a szlovák államfő

Zuzana Čaputová a kétnyelvűségben és a kettős állampolgárságban sem lát kivetnivalót.

Magyar szempontból óvatos optimizmusra okot adó interjút adott a Pátria Rádiónak Zuzana Čaputová, szlovák köztársasági elnök.

"A legfontosabb és a legelső dolog, amit el kell érnünk, az olyan intézmények, eszközök megjelenítése, amelyek az alkotmányt magát védenék a sok-sok változástól"

– jelentette ki Čaputová, aki kifogásolta, hogy a szlovák alkotmány érvényessége idején kétszer annyi módosítást élt meg, mint például a cseh.

"Az alkotmánynak bizonyos értelemben érinthetetlennek kéne lennie és olyan mechanizmusokat kell tartalmaznia, amelyek megvédenék a politikusok gyakori módosító szándékaitól"

- tette hozzá.

Čaputová az alkotmánymódosítást, így a preambulum átfogalmazását is, csak széles konszenzus alapján tartja elképzelhetőnek.

Ennek kapcsán a "polgári, állampolgári szempont" érvényesítését tartja fontosnak:

"Nem tudok pontos megfogalmazással szolgálni, de mindenképp az állampolgári szempontot szorgalmaznám, azt, ami most a preambulum utolsó előtti sorában van, azaz: Mi, Szlovákia polgárai..."

Hozzátette:

"Hangsúlyoznám, hogy minden olyan változásnak, amelyek alapvető jogállásokat fogalmazna meg, széles megegyezés eredményeképp kellene megszületnie. Amennyiben ilyen megállapodás nem jönne létre, inkább a status quo híve lennék, mert a megegyezés hiányának következménye a jelen jogállás romlása is lehetne."

Közös megemlékezés jöhet Trianon 100. évfordulóján?

A szlovák államfő azt sem tartja kizártnak, hogy a jövőre, a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója alkalmából a szlovák és magyar politikusok – akár ő és Áder János magyar köztársasági elnök – közösen emlékezzenek a történelmi eseményre. Kifejtette: tisztában van vele, hogy a megemlékezések megítélése nagyban függ azok kontextusától és retorikájától, amit mindig a résztvevő felek alakítanak, így akár ő is.

"Tudom, hogy a magyarság számára roppant érzékeny a téma, a parlamenti jelzéseket természetesen észrevettem"

– mondta Čaputová, majd hozzátette:

"Egy szomszéd ország képviselőjével kezet fogni jó és fontos. Nem véletlen, hogy az első külföldi útjaink éppen a szomszédokhoz vezettek."

Szerinte történelmi események eltérő értelmezésének nem szabad gátolnia a szomszédos országokkal való együttműködést, bár kétségtelen, hogy vannak neuralgikus pontok a történelmi értelmezések terén.

"Természetes, hogy más értékelése, teljesen eltérő értelmezése van egy-egy eseménynek, de ami nagyon fontos, hogy az eltérő történelmi értékelést, értelmezést ne húzzuk be a jelenlegi politikai kapcsolatokba, hogy képesek maradjunk a konstruktív párbeszédre és képesek maradjunk akár szimbolikusan, akár a valóságban kezet nyújtani a másiknak"

– fogalmazott Čaputová.

Többnyelvűség

Čaputová támogatja a látható két- vagy többnyelvűséget is, ezzel kapcsolatban megpróbálta feltérképezni, hogy például a felvidéki magyarságot mennyire érinti érzékenyen a téma:

"A nyelvi jogokat illetően, legalábbis azok jogi szabályozása terén nem úgy láttam, mintha nagyon problémásnak tekintenék a helyzetet. Ugye a kétnyelvű helységnévtáblákat fokozatosan a vasúti táblák követték, olyan lépések történtek, amelyek a két- vagy többnyelvűség irányába haladtak, amit a magam részéről helyes iránynak tartok, nem látok ebben gondot."

Kifejtette:

"Mikor a problémákra, gondokra kérdeztem rá, nem úgy láttam, hogy a többnyelvűség lenne a legérzékenyebb dolog."

Ettől függetlenül aláhúzta: fontosnak tartja, hogy a magyar, mint a legnagyobb szlovákiai kisebbség nyelve, megjelenjen az állam életében, épp ezért fontolgatják, hogy a jövőben például az elnöki iroda honlapja magyar nyelven is elérhető legyen.

A kettős állampolgársággal sincs gond

Az európai kisebbségi jogok és a Minority SafePack támogatásával kapcsolatban a szlovák államfő hangsúlyozta:

"Nehéz olyan dokumentumról nyilatkoznom, ami még nem létezik. A véleményem a tartalomtól is függ, de ha arról van szó, hogy legyen egy bizonyos jogi sztenderd, vagy minimum – melynek szerintem Szlovákia már most gond nélkül teljesíti egy részét, akkor nem látok benne problémát."

Čaputová elmondta: külföldi útjain látja, hogy ez a helyzet nem csak magyarokat, de a szlovákokat is érinti, ezért úgy gondolja, hogy minden többségi társadalomnak és anyanemzetnek alapvető érdeke, hogy kisebbségei megfelelő védelmet élvezzenek. A köztársasági elnök arról is beszélt, hogy magáénak érzi a közös szlovák-magyar történelmet, érzékeli országa sokszínűségét, az eltérő kultúrákat és temperamentumokat.

Bírálta a kettős állampolgárságot tiltó törvényt is, amelyet még 2010-ben, a Fico-kormány javaslatára fogadott el a parlament válaszul arra, hogy az Orbán-kormány lehetővé tette a határon túli magyaroknak, hogy akkor is felvegyék a magyar állampolgárságot, ha nem élnek Magyarország területén.

"Ezzel a törvénnyel nem tudtam azonosulni, hiszen Szlovákia sok állampolgárt veszített így. A véleményem világos, nem látok a kettős állampolgárságban semmilyen gondot"

- fogalmazott Zuzana Čaputová.