Eltiltották Baja fideszes polgármesterét a gyermeklátogatásoktól

Fercsák Róbert a bölcsődében
Fercsák Róbert a bölcsődében
Fercsák Róbert/Facebook

Többször is kampánycélra használta fel mások gyermekeit Baja fideszes polgármestere: Fercsák Róbert előbb egy bölcsődében, majd egy óvodában fotóztatta le magát azért, hogy a kampányban jobb színben tüntesse fel magát.

Úgy tűnik, erre a megállapításra jutott a Bajai Helyi Választási Bizottság is, miután az óvodai látogatását követően egy bejelentés nyomán megvizsgálták Fercsák kampánytevékenységét. Az Alfahír birtokába jutott határozat szerint a bizottság a kifogásnak helyt adott, és

eltiltotta Fercsák Róbert polgármesterjelöltet a további jogsértéstől, valamint felszólította óvodai Facebook-bejegyzésének törlésére.

Részlet a határozatból:

Határozat

Ezt egyébként cikkünk megjelenésének pillanatában még nem tette meg az újrázni kívánó polgármester, posztja továbbra is elérhető:

Fercsák azt a posztot sem törölte, amin szeptember elején bölcsődésekkel pózolt.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

1
A Momentum mást képvisel, Brenner Koloman pedig hiteles.
1
sss
2019. december 07. | 10:52
1
Sneider Tamás és Steinmetz Ádám jobbikos képviselők is elhozták saját kisfiaikat arra a Mikulás-ünnepségre, melyet a Jobbik Szeretetszolgálat Alapítvány szervezett. A nehezebb anyagi helyzetben élő családok gyermekeit ugyanis egy parlamenti szeretetlakoma és körséta után ajándékokkal lepte meg a piros ruhás öregúr, a jobb körülmények közt nevelkedő gyerekek pedig együtt lehettek szegényebb kortársaikkal.
Elektronikával megtámogatott, komor melo-death/modern metal.
A Borkai-féle orgiapárt frakcióvezetője szerint a „Gothár-féle zaklatószínházak” követelik a pénzt, amit egyébként még Orbán Viktor ígért meg a kormány–Budapest megállapodás keretében. A szakmai szervezetek tiltakoznak, a Fidesz látatlanban bólogat, a bűnbaknak kikiáltott Katona József Színház pedig hétfő estére tüntetést szervez.
A Momentum mást képvisel, Brenner Koloman pedig hiteles.
„Utat török a sötétségben / A rockkal vagyok összenőve”