Szexuális kényszerítés miatt is feljelenti Borkai Zsoltot a Jobbik

Szexuális kényszerítés miatt is feljelenti Borkai Zsoltot a Jobbik

Szilágyi György: ez a Fidesz igazi arca.

Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a Győr-Moson-Sopron megyei főügyészségnél feljelenti a botrányba keveredett fideszes győri polgármestert, Borkai Zsoltot.

Újabb videó került elő a Borkai-orgiáról

A Borkai Zsolt jachtos kalandjairól szivárogtató blog új bejegyzéssel bővült, amelyből kiderül, hogy a kezelője egy ügyvéd. A posztban azt is közli, hogy Horvátországban a prostitúció törvényellenes, valamint a hajó típusát, amit Borkaiék használtak: egy Lagoon 450-es katamarán, Dubrovnik környékén. A bejegyzésben egy új videó is látható.

A politikus álláspontja szerint több bűncselekménysorozat is megvalósult az ördög ügyvédje elnevezésű blogon megismert történetek, fényképek és videófelvételek alapján:

a feljelentésében szexuális kényszerítés, hivatali visszaélés és kábítószer birtoklása szerepel. 

A jobbikos szóvivő elmondta, hogy a feljelentést már aláírta, és még ma postázza is. Szilágyi György egyben reményét fejezte ki, hogy az ügyészség kivizsgálja, történt-e visszaélés a Borkai-botrány során, hozzátéve: egy normális országban a nyomozást már az eddigi információk alapján meg kellett volna indítani. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a rendőrség sem vizsgálódott a fideszes szál után, amit viszont azzal magyarázott, hogy hazánk diktatúra felé halad. 

Szilágyi György egyébként a magyar politikatörténet legnagyobb szex- és drogbotrányának nevezte Borkai Zsolt esetét. Szerinte a felmerült korrupciót, közpénzlopást, hatalommal való visszaélést, prostitúciót és drogfogyasztást mindenkinek el kellene ítélnie, és ilyen embernek semmilyen szerepe sem lehet a közéletben - utalt arra Szilágyi György, hogy Borkai továbbra sem mondott le a jelöltségéről.

Az ellenzéki párt szóvivője leszögezte, Borkai Zsolt nemcsak politikusként, hanem családapaként is megbukott: feleségét is megszégyenítette, és további erkölcsi kérdéseket vet fel az is, hogy a fideszes polgármester a saját lányánál négy évvel fiatalabb prostituálttal "közösült" - tette hozzá.

A Fidesznek a botrány után vissza kellett volna hívnia Borkai Zsoltot a tisztségeiből, de ez elmaradt - hangsúlyozta Szilágyi György, aki ezt annak tudta be, hogy több száz fideszes kiskirály, illetve több ezer NER-lovag van, akik ugyanígy élnek.

"Ez a Fidesz igazi arca"

- fogalmazott Szilágyi György. 

{"preview_thumbnail":"/sites/default/files/styles/video_embed_wysiwyg_preview/public/video_thumbnails/z3lnkLFKK_8.jpg?itok=LZXx6Tc9","video_url":"https://www.youtube.com/watch?v=z3lnkLFKK_8&feature=youtu.be","settings":{"responsive":1,"width":"854","height":"480","autoplay":0},"settings_summary":["Beágyazott videó (Alkalmazkodó)."]}