"Zsarolás és megfélemlítés helyett végre a városunkat is építhetjük"

.

Eger a fideszes botrányoktól volt hangos a választás előtt. Az utóbbi hetekben napvilágra került több botrányos ügy is az egri Fideszről és a párt helyi politikusairól. Ahogyan számos más kormánypárti vezetésű városban, úgy Egerben is azzal kampányolt a helyi polgármester, hogy az ellenzék migránsokat akar telepíteni a városba. A propagandára nem is sajnálta a pénzt a fideszes városvezetés. Rengeteg facebook-hirdetéssel próbálták uralni a közösségi médiafelületeket, pörgött Egerben is az álközvélemény-kutatás, Habis László hangjával pedig mentek a kampánytelefonok és a helyi televízió is gyakran beleszállt az ellenzékbe. 

A botrányok azonban így sem kerülték el az egri Fideszt. Mint kiderült egy egri központú és fideszesek által irányított szervezet, a Heves Megyei Vállalkozás- és Területfejlesztési Alapítvány kasszájából eltűnt 1,1 milliárd forint. Az egri és Eger környéki fideszes képviselők, polgármesterek, alpolgármesterek érdekeltségei gyanúsan egy időben, ugyanazon európai uniós program forrásaiból, ingatlanvásárlásra szereztek Európai Uniós vissza nem térítendő támogatást, illetve államilag támogatott hitelt. 

Ezen felül külföldi, offshoregyanús céghez is küldtek 600 milliót, amelyből már így is elbuktak 272 millió forintot. Ugyanis ekkora értékvesztéssel számoltak a könyvvizsgálói jelentésükben. 

Október elején egy hangfelvétel is kikerült, amely szerint az egri Fidesz ügyvezető alelnöke, Oroján Sándor többek között arról beszélt, hogy

"Ha valaki politizál és az ellenfelünk a politikában, a politikai térben, akkor azzal nem beszélgetünk, nem próbáljuk meggyőzni, hanem legyőzzük. Pont!"

Az ügyben az elmúlt napokban egyébként több rendőrségi feljelentés is született.

Természetesen itt sem maradt el a választási előtti fenyegetőzés sem ugyanis Habis László a Hír TV-nek adott interjújában nyíltan figyelmeztette a város lakosságát, hogy amennyiben helyben az ellenzék lesz a befutó az önkormányzati választásokon, nem fognak kormányzati támogatáshoz jutni, ebben az esetben ugyanis a kormány nem fogja partnernek tekinteni az ellenzéki erőket.

A Heves megyei településen az eddigi kormánypárti polgármester, Habis László kihívója az összellenzék jelöltje, Mirkóczki Ádám. Az egri ellenzéki polgármesterjelölt egyébként fél 12-kor adta le szavazatát a Gárdonyi Géza múzeumban. A városban 13 órakor az országos átlaghoz képest nagyobb a szavazási kedv, az előrejelzések szerint pedig rendkívül szoros befutóra lehet számítani. 

Mirkóczki lapunknak úgy fogalmazott, hogy az 5 évvel ezelőttihez képest magasabb részvételi arány annak köszönhető, hogy a legtöbb helyen a kormánypárti jelölttel szemben csupán egyetlen igazi ellenzéki jelölt indult.

„Ha valahol félre lehet tenni az ideológiákat, akkor az az önkormányzat, ugyanis a helyi ügyek esetén másodlagos a pártpolitika”

– emelte ki Mirkóczki.

.

 

Mirkóczki szerint az ellenzék levonta a korábbi választások tanulságait és reméli, hogy a választók is értékelni fogják ezt. Az ellenzéki polgármesterjelölt ugyanakkor megjegyezte, hogy ilyen durva és kemény botrányokkal teli kampányra még sosem volt példa az elmúlt 30 évben.

„Ellenfeleink a zsarolásra és az egzisztenciális kiszolgáltatottságra építették kampányukat. Itt az ideje, hogy a zsarolás és a megfélemlítés helyett végre a városunkat építsük."

Mirkóczki Ádám hozzátette, hogy minden tőlük telhetőt megtettek a kampányban azért, hogy megfelelően tájékoztassák a közvéleményt.

 

 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

1
sss
2020. január 21. | 17:55
Számos esetben a bűncselekmény áldozatai vagy annak hozzátartozói a nekik megítélt kártérítést az elkövetőnek a fogvatartás körülményei miatt járó kártérítésből kapták meg. Ha ezek kifizetését a kabinet felfüggeszti, a kártérítést sem lesz miből letiltani. Megnéztük a börtönpénzek árnyoldalát és a lehetőségeket.
Számos esetben a bűncselekmény áldozatai vagy annak hozzátartozói a nekik megítélt kártérítést az elkövetőnek a fogvatartás körülményei miatt járó kártérítésből kapták meg. Ha ezek kifizetését a kabinet felfüggeszti, a kártérítést sem lesz miből letiltani. Megnéztük a börtönpénzek árnyoldalát és a lehetőségeket.