A kormány szerint a III/III. főtisztje "elismert szakember", így semmi gond nincs a pozícióba helyezésével

A kormány szerint a III/III. főtisztje "elismert szakember", így semmi gond nincs a pozícióba helyezésével

Jelképes dátumon, október 23-a előtt egy nappal érkezett meg a válasz Bencsik János jobbikos országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére, amelyben arra mutatott rá, hogy a "keresztény szabadság" jelszavát harsogó kormány újabb kommunista ügynököt juttatott pozícióba. 

Az Index két héttel ezelőtt írta meg, hogy a Nimród vadászati szaklap főszerkesztőjét 30 év után leváltották és helyére Kovács Zoltán nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkárt ejtőernyőzték be. A döntés mögött az állt, hogy Kovács a 2021-es vadászati világkiállítás kormánybiztosa is, s a Nimród lesz a rendezvény hivatalos lapja. 

A politikus természetesen nem hagyhatta, hogy ideológiailag képzetlen, megbízhatatlan alakok irkáljanak a vadászatról, így a szerkesztőség jelentős részét kirúgta, megfelelő elvtársakat hozott a helyükre. Akár szó szerint is: elvtársakat. 

Például Békés Sándor ugyanis 2011 óta nyilvános aktája szerint a hírhedt III/III-as Csoportfőnökség szigorúan titkos őrnagyaként szolgálta a szocializmust. 

Főnökei értékelése szerint 

"nagy politikai hozzáértésről tesz tanúbizonyságot, elvhű kommunista."

"Tehát nem az átlagos, sokszor zsarolás útján beszervezett hálózati személyek közé tartozott, hanem felettük állt a hierarchiában" - mutat rá csütörtöki Facebook-bejegyzésében Bencsik. 

A politikus arra is emlékeztet, hogy Békés 1990 után "a szintén bizonyítottan III/II-es Szita Károly fideszes polgármester városában", Kaposváron futott be karriert egyetemi docensként. Az egykori "elkötelezett kommunista" 1989 után is "nagy politikai hozzáértésről" tett tanúbizonyságot - a kék parolis állambiztonsági zubbony sujtásos díszmagyarra cserélésében. 

1991-ben már Kéri Kálmánról, majd Jány Gusztávról, gróf Bethlen István hamvainak hazatéréséről és a doni hősökről forgatott dokumentumfilmet.

 

Bencsik János kérdésére Orbán Viktor helyett Schanda Tamás államtitkár válaszolt, aki annyival intézte el a dolgot, hogy 

"a Nimród Vadászújság nem politikai folyóirat, hanem a magyar vadászati közösség szakmai lapja."

A vadászok között pedig a "legkülönbözőbb világnézetű, politikai hovatartozású és meggyőződésű ember van."  Ez persze nyilván igaz, más kérdés, hogy mennyiben tekinthető "világnézeti" kérdésnek, ha valaki egy diktatúra -  emberek százezreit megfigyelő, üldöző és megnyomorító - politikai rendőrségének nem is beszervezett ügynöke, de egyenesen főtisztje volt. 

Schanda érvelésének legbájosabb része messzeringó gyermekkorunk világába repít vissza minket, harmincasokat. Azokba a csodás kilencvenes évekbe, amikor az egykori pártállami vezetők, nagy-és kisfőnökök, parolis és paroli nélküli vamzerok "vitathatatlan szakértelméről", "politikától független profizmusáról" duruzsolt a rendszerváltó szél. Az államtitkár szerint ugyanis a III/III-as Csoportfőnökség egykori őrnagya

"a magyar vadásztársadalom elismert és tekintélyes tagja, vadászati szakmérnök".

Bencsik Facebook-bejegyzésében egyébként hangsúlyozza, hogy nem Békés szakmai hozzáértését kérdőjelezi meg, hanem  arra vár válaszokat, hogy a szavakban harcos antikommunista Fidesz-KDNP-kormány hogyan segíthet pozícióba olyanokat, akik "emberek életét, családját, karrierjét tették tönkre hosszú éveken-évtizedeken keresztül, lelkesen kiszolgálva a diktatúrát. "

"Régivágású? Az. Kereszténydemokrácia? Semmiképp. Ez valami egészen más"

 - összegez a jobbikos országgyűlési képviselő.