Gyöngyösi Márton: nem tehetünk különbséget a még meg nem született magzatok között

Gyöngyösi Márton: nem tehetünk különbséget a még meg nem született magzatok között

Nagy port kavart, hogy a brit parlament által korábban elfogadott törvény értelmében nem számít bűncselekménynek az abortusz Észak-Írországban. A téma kapcsán állásfoglalást fogalmazott meg a Jobbik európai parlamenti képviselője.

Nagy port kavart - leginkább a közösségi médiában észrevehetően -, hogy a brit parlament által korábban elfogadott törvény értelmében – bizonyos feltételek mellett – nem számít bűncselekménynek az abortusz Észak-Írországban.

Az eddigi szabályozás szerint még nemi erőszak vagy vérfertőző kapcsolat következményeként létrejött terhesség esetén sem engedték az abortuszt, és akkor sem, ha a magzatról a szűrővizsgálatokon kiderült, hogy olyan súlyos fejlődési rendellenességekkel jön a világra, amelyek reménytelenné teszik életben maradását.

Leginkább az váltott ki komoly felháborodást, hogy a terhességet a várandósság 28. hetéig meg lehet szakítani. De csak akkor, ha a magzat „halálos vagy súlyos rendellenességgel” rendelkezik. Minden esetet megvizsgálnak majd a hatóságok, és konzulest rendelnek ki az érintett nőkhöz.

Az abortusz ellen tiltakozók internetes kampányba kezdtek az életbe lépett törvény kapcsán: elindították a #DarkestDay hashtag-et, továbbá feketére állították profilképeiket a közösségi oldalakon.

„Csak azt szeretném kérni, hogy gondolkodjunk el ezen”

A téma kapcsán állásfoglalást fogalmazott meg Gyöngyösi Márton európai parlamenti képviselő, a Jobbik elnökhelyettese is a Facebook-oldalán.

Azt írta: sokáig gondolkodott a bejegyzésen, ugyanis szerinte bármennyire is egyetemes erkölcsi, jogi és társadalmi vonatkozásokkal bíró ügyről van szó, mégis rendkívül érzékeny és személyes téma is. Azt is hozzátette: nem szeretne senki fölött ítéletet mondani, nem szeretné értékelni senki személyes élethelyzetét, és kéretlen tanácsokat sem akar osztogatni. Ugyanakkor közszereplőként és olyan politikusként, aki munkájában a kereszténység tanítását igyekszik követni, a jobbikos politikus úgy érzi: az ő felelőssége is, hogy a véleményt mondjon.

Gyöngyösi Márton úgy véli:

nincs különbség egy két hetes, egy 12 hetes, vagy egy 28 hetes magzat között, mindhárom egy élő emberi lény.

 

„Az én meggyőződésem az, hogy ahogyan az újszülött, az iskolás gyerek, a középkorú felnőtt és a nyugdíjas között sem teszünk, nem tehetünk különbséget aszerint, hogy élete mely szakaszában van, úgy a még meg nem született magzatok között sem tehetünk. Az élet a fogantatással elkezdődik és természetes velejárója, hogy az élőlények koruk és körülményeik szerint változnak. Megszületnek, felnőnek és megöregszenek. Sajnos ma Magyarországon nagyon nehéz erről a témáról indulatok nélkül, értékek mentén beszélni. Sőt, szinte bármilyen témáról egyre nehezebb indulatok nélkül beszélni. Ezért én csak arra szeretném kérni oldalam követőit, hogy gondolkodjanak el ezen a kérdésen”

- írta az európai parlamenti képviselő a Facebook-oldalán.

„Harcolni szeretnénk a klímaváltozás ellen, óriási globális folyamatok ellen és közben szinte szavunk sincs ahhoz, ami itt történik a szemünk előtt. Magunkat az emberi jogok élharcosainak szeretnénk látni, törvényeink középpontjába az ember méltóságát és élethez való jogát helyezzük, sőt, a XXI. században már az egészséges környezethez való jogokat is számon kérjük országaink vezetőitől. Közben pedig nem látjuk meg azoknak a jogait, akiknek még nincsen lehetőségük felemelni szavukat”

- fogalmazott Gyöngyösi Márton.