Egyre gyorsabban fogyunk

Népességfogyás
Fotó: Alfahir.hu

Nőtt a természetes fogyás mértéke 2019 első nyolc hónapjában, miután 1,9 százalékkal kevesebb gyerek született és 0,2 százalékkal többen haltak meg a múlt év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel. Tudatták azt is, hogy az ebben az időszakban kötött házasságok száma a legmagasabb 1990 óta.     

Az év első nyolc hónapjában 58 254 gyermek született, 1119-cel kevesebb, mint tavaly ilyenkor, ugyanakkor 87 726-an haltak meg, 212-vel többen, mint az előző év azonos időszakában. 
    
Kiemelték, mivel a születések száma csökkent, a halálozások száma pedig emelkedett, a természetes fogyás mértéke 4,7 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban.
    
A hivatal adatai szerint a házasságkötések száma nőtt: 43 212 pár házasodott össze, 18 százalékkal, 6537-tel több, mint tavaly ilyenkor. A "szezonon kívül eső" január volt az egyetlen hónap, amikor kevesebben házasodtak össze, mint egy évvel korábban. Ezt követően február-márciusban kismértékben, április-májusban átlagosan 8,4 százalékkal, júniusban 16 százalékkal, júliusban és augusztusban pedig átlagosan 33 százalékkal több házasságot anyakönyveztek, mint egy évvel korábban.
    
A 2019. január-augusztusi időszakban kötött házasságok száma a legmagasabb 1990 óta - tették hozzá.