Jászberény felébredt: már délután annyian mentek el szavazni, mint októberben egész nap

Jászberény felébredt: már délután annyian mentek el szavazni, mint októberben egész nap

A megismételt polgármester-választás úgy tűnik megmozgatja a jászberényi választópolgárokat.

Frissítés 3:

17 órakor a választópolgárok 56,75 százaléka járult urnához, 12.197-en döntöttek a városuk jövőjéről.

A demokrácia ünnepe: Jászberényben már most magasabb a részvétel, mint októberben volt

„A demokrácia erről szól, hogy menjünk el és mondjuk el a véleményünket. Az eredménytől függetlenül mindenképpen jó, hogy Jászberényben ma ennyien élnek a szavazati jogukkal" -mondta el Budai Lóránt polgármesterjelölt lapunknak arra reagálva, hogy az október 10-i 15 órás részvételi adatok 15 százalékkal meghaladták az október 13-i azonos idejű részvételt.

Frissítés 2:

15 órakor továbbra is tartja magát a lendület, több mint 10 ezren szavaztak már (46,89 százalék). Október 13-án összesen 9402-en szavaztak.

Frissítés 1:

13 órára már 7469 jászberényi gondolta úgy, hogy dönteni szeretne a saját sorsáról - ez azt jelenti, hogy már 34,75 százaléknál jár a részvételi arány. Október 13-án a jogosultak 23,85 százaléka szavazott délután 1-ig.

Frissítés:

11 óra - 21,78 százalék

Október 13-án  16,99 százaléknál tartott a részvételi mutató.

Korábban írtuk:

A reggel 9 órás adatok szerint a szavazásra jogosultak 8,72 százaléka (1873 fő) járult az urnákhoz - dacára annak, hogy az időjárás eléggé novemberi.

Október 13-án 7,13 százaléknál járt ez a mutató.

Mint ismert, Budai Lóránt, az ellenzék jelöltje aznap megnyerte a választást, azonban a Fidesz végül nem nyugodott bele a választási vereségébe, és mondvacsinált indokokkal megsemmisítette a polgármester-választás eredményét. 

"Ekkora szeretet még sohasem irányult felénk" - A Jobbik az ózdi forgatókönyv megismétlődésében bízik Jászberényben

Jászberényben a kampány utolsó napja sem telt eseménytelenül: az ellenzék és a kormánypárt is igyekezett mindent bevetni a siker érdekében, de míg például a Jobbik olyan politikusok felvonultatásával győzte meg az embereket, mint Gyöngyösi Márton elnökhelyettes, Varga-Damm Andrea vagy Balczó Zoltán, addig a Fidesz most is csak a botránykeltésben jeleskedett.