Államtitkár: egy "posztkommunista, balliberális behatás alatt álló szerveződés" győzött Jászberényben

Hétfőn napirend előtti felszólalásokkal folytatódott a parlamenti munka, és nagyjából egyetlen fontos kérdés volt, tanul-e a kormánypárt a vasárnapi - így a jászberényi kétharmados - vereségekből, vagy sem. A válasz egyelőre az, hogy nem. Nagyon nem.

Mindenesetre a parlamentben mondtak köszönetet a jászsági magyaroknak, hogy megtanították a Fideszt veszíteni.

Törökök

Arató Gergely (DK) Recep Tayyip Erdogan török elnök múlt heti látogatása kapcsán szólalt fel, kiemelve, hogy a főváros közlekedése megbénult, sok esetben nem engedték fel a budapestieket az aluljárókból, vagy nem engedték ki őket a munkahelyükről. Emlékeztetett arra is, hogy a rendőrség szerint a békés tüntetők, illetve az FTC-CSZKA Moszkva meccs szurkolói miatt alakult ki ez a bénultság a városban. 

A politikus szerint hamis az a kép, hogy Erdogan megvédi Európát a bevándorlóktól. Mint mondta, a háború elől menekülő kurdok, majd az erőszakkal áttelepített szírek is megindulnak majd a kontinens felé. 

Arató Gergely ugyanakkor elmondta, értik miért támogatja a "népirtó háborút" a kormány, mert a migránsoktól való félelem az egyetlen politikai terméke a Fidesznek. 

Szerinte Orbán Viktornak valamelyik strómanja nevére íratott ingatlanában kellene fogadnia a "diktátor barátjait".

A válaszoló Dömötör Csaba két mondattal zárta le a török-magyar kérdést. Az Orbán-kormány azt szeretné elérni, hogy a világ meghatározó országai érdekeltek legyenek Magyarország sikerében. Illetve a baloldal szervezett tüntetéseket olyan útvonalakra, amelyek megbénították a várost. 

A propagandaállamtitkár ezután Czeglédy Csaba szerződtetésével foglalkozott, majd Fekete-Győr Andrásnak a nyilatkozatával, mi szerint a Momentum nem Kelemen Hunort támogatja a romániai elnökválasztáson. Dömötör Csaba szerint a Momentum ezzel átlépett egy vörös vonalat; kikeltek az SZDSZ-fiókák - fűzte hozzá.

Movember

Az MSZP-s Gurmai Zita a Movember-mozgalom, és a férfi egészség hónapja kapcsán beszélt a daganatos megbetegedések szerinte elégtelen szintű szűréséről. Megállapítása szerint azzal, hogy nincs elég házi orvos, illetve ha van is, akkor nincs elég idejük a beutalókra, a Fidesz-kormány ellehetetleníti a szűréseket.

Rétvári Bence államtitkár szerint azonban van elérhető szűrőprogram is, a szűrőbuszokra nem kell beutaló, és praxisközösségeknek szóló programok is tovább erősítik az alapellátást.

Narancsos bukta

Ezután Jakab Péter következett. A Jobbik-frakcióvezetője "egy örömhírrel" érkezett:

"elkészült az újabb narancsos bukta, a jászberényiek sütötték".

A politikus megköszönte a jászsági magyarok, hogy a fideszeseket megtanították veszíteni. Hozzátéve, aki nem tiszteli a népakaratot, azt a nép előbb-utóbb tiszteletre fogja tanítani, és elkergeti.

"Tanuljanak meg végre veszteni"

- fogalmazott. 

Jakab Péter beszélt a fideszes vereség okairól is, szerinte az embereknek többek között elegük lett abból, hogy ellopják még a konyhapénzt is, és hogy meghalni mennek a kórházakba.

Kitért arra is, hogy Jászberényben az Electrolux 800 embert tesz az utcára, amit a kormány azzal rendezett le, hogy a magyar bérek túl magasak, miközben Kövér László szerint a magyar munkás kevesebbel is beéri. 

Jakab Péter közölte, a vidék élni akar, Jászberény pedig üzent:

"tűnjenek el a közéletből". 

Orbán Balázs államtitkár nem sok tanújelét adta annak, hogy a Fidesz megértette Jászberény üzenetét. Válaszában

a Budai Lóránt győztes polgármestert jelölő Közösen Jászberényért Egyesületet egy álcivil, teljesen egyértelműen "posztkommunista , balliberális behatás alatt álló szerveződésnek" nevezte. 

De most legalább nem fenyegette meg a települést, mint a választások előtt Szijjártó Péter külügyminiszter.

Bullying

Nem sok sikerrel járt Hohn Krisztina (LMP) sem, pedig az iskolai erőszakról, a bullyingról beszélt. Mert többek között azzal keresték meg a szülők, hogy a gyermeküket fojtogatják az iskolákban.

Rétvári Bence államtitkár szerint már erre is van 65 képzési program a pedagógusok számára. 

Dízel

A Tordai Bence-Dömötör Csaba pengeváltásra is az volt a jellemző, hogy két párhuzamos valóságból beszéltek egymással a politikusok. Az ugyanakkor kitűnt, hogy a kormány szerint nagy baj lenne, ha Karácsony Gergelyék kitiltanák a fővárosból a dízelautókat.

sss
2019. december 05. | 19:53
December 5. népszavazás plakát
sss
2019. december 05. | 19:53
December 5. népszavazás plakát
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

Stummer János: A szociális dolgozók fontosabb munkát végeznek, mint a miniszterelnök.