"Sem a lakhatási kataklizma, sem a magyar bérek nem kerültek rendezésre"

lakás
pixabay

Z. Kárpát Dániel jobbikos képviselő szerint a lakhatási válság kezelése elmaradt, ezért már sokadszorra szólította fel a kormányt, hogy támogassák pártja Mi várunk elnevezésű a lakhatási válság felszámolását célzó programját.

A három pilléren nyugvó tervezet a bérlakásépítésekre, az önhibájukon kívül irreálisan magas albérletárakat fizetők támogatására és a lakhatási cafetéria visszavezetésére építve enyhítene a mára már fenntarthatatlanná vált terheken.

A politikus úgy véli, a kormányzat semmit nem tesz az albérletárak durva elszállásával szemben, pedig a helyzet egyre súlyosabb. Míg 2012 és 2018 között egy, a budapesti nagykörúton kiadott átlagos lakás albérleti díja duplájára emelkedett, addig 2018-ig a magyar fizetések egyharmaddal sem nőttek. Z. Kárpát emellett felhívja a figyelmet arra, hogy látni kell azt is, hogy ezen fizetések elköltését még egy világrekorder, 27 százalékos ÁFA is sújtja, emellett megszűnt a cafetéria jórésze és a lakáscélú támogatás állami lábának támogatását is egyik napról a másikra felszámolták.

"Ha azt vizsgáljuk, hogy a jövedelemarányos albérletárak mekkorák, akkor azt találjuk, hogy Budapesten 40 százalékkal magasabb egy albérlet díja a megszerzett jövedelemhez képest, mint Bécsben"

-mutatott rá a megdöbbentő arányra a képviselő, aki szerint a kormány vegytiszta neoliberális politikát folytat.

"Ez ott érhető tetten, hogy Orbánék jellemzően csak a szerencsés társadalmi csoportoknak igyekeznek kedvezni és arra számítanak, hogy ezek az "jótétemények" majd lecsorognak a többi társadalmi csoporthoz, így mindenkinek a jóléte növekszik."

A Jobbik alelnöke szerint azonban ezek az intézkedések a jövőt zabálják fel, a magyar fiatalok ugyanis egyáltalán nem érzik ezt a hatást. Tömegével menekülnek kényszerből nyugatra és nagyon sok korábbi devizahiteles az itthoni hitelterheit a nyugat-európai fizetéséből próbálja törleszteni.

"Sem a lakhatási kataklizma, sem a magyar bérek nem kerültek rendezésre."

A bérnövekedésünk pedig továbbra is a legalacsonyabb a régióban, annak ellenére, hogy a környező országokat túllicitálva Orbán Viktor és csapata a legnagyobb kedvezményeket nyújtotta a multiknak.