ENSZ-főtitkár: „a világ fiataljai a remény forrásai”

ENSZ-főtitkár: „a világ fiataljai a remény forrásai”

António Guterres újévi üzenetében arra biztatta a fiatalokat, hogy gondolkodjanak nagyban.

António Guterres ENSZ-főtitkár azt hangsúlyozta újévi üzenetében, hogy számára „a világ fiataljai a remény forrásai”, és arra biztatta őket, hogy folytassák tüntetéseiket, gondolkodjanak nagyban, lépjék át a határokat és gyakoroljanak nyomást a döntéshozókra.

A 2020-as év kétségekkel és bizonytalansággal kezdődik, de „remény is van” - mondta helyi idő szerint vasárnap a világszervezet New York-i központjában.

Guterres emlékeztetett az új generáció idei kezdeményezéseire a klímavédelem, a nemek egyenlősége, a társadalmi igazságosság és az emberi jogok védelme terén. Ezek a kezdeményezések „az élvonalban” vannak – mondta.

A főtitkár kijelentette, hogy „őt is megihleti a (fiatalok) szenvedélye és eltökéltsége”.

„Önök jogosan követelik, hogy részt vehessenek a jövő kialakításában. Magukkal vagyok, és az ENSZ is magukkal van”

- tette hozzá.

Az éghajlat melegedésével kapcsolatban azt a véleményét hangoztatta, hogy

„ez nem hosszú távú probléma, hanem világos és jelenlegi veszély”.

Guterres bejelentette, hogy 2020-ban, a világszervezet létrejöttének 75. évfordulóján tervet dolgoznak ki az igazságos globalizációról, és ennek az lesz a jelmondata, hogy „Évtizedes akcióterv a fenntartható fejlődés céljaiért”.

(MTI)