Kivontak hat új orosz metrót a forgalomból, mert szétrohadtak a padlólemezeik

Metró
Balogh Zoltán/MTI

Nem tartott sokáig a felújított-újraépített orosz metrók szavatossága, legalábbis az mfor.hu szerint az elsőként érkező hat szerelvényt ki kellett vonni a forgalomból. Annak, hogy kevesebb mint három év után ilyen drasztikus lépést kellett tenni, drámai okai vannak:

a lap szerint gyakorlatilag szétrohadtak a rozsdától a padlólemezek.

Úgy tudják, a rozsdásodás tényét a BKV új igazgatóságának decemberi ülésén ismerte el a fővárosi közlekedési cég egyik vezetője.

A 3-as metró szerelvényeivel kapcsolatos beruházást elejétől fogva éles kritikák érték, miután a főváros úgy döntött, új és modern járművek helyett inkább felújíttatja az akár 40-45 évet is megélt kocsikat az orosz Metrovagonmas gyártóval.

A kinézetükben csupán részben modernizált metrók így további 20-30 évet szolgálhatnak Budapest legforgalmasabb földalatti vonalán, legalábbis a tervek szerint. Az egyébként légkondicionálás nélkül leszállított szerelvények ugyanis szinte azonnal rozsdásodni kezdtek, már a forgalomba állítás után két hónappal, 2017 májusában jelezték is Budapestről az orosz félnek, hogy baj van.

Innentől nem volt megállás, gyakorlatilag folyamatosan jöttek az utaspanaszok arról, hogy éppen hol láttak rozsdát a 69 milliárd forintból felújított metrókon, hol és milyen kontármegoldásokat találtak, már ha önmagában nem lett volna elég kínos, hogy a magyar főváros a XXI. századi megjelenés helyett ragaszkodott az 1970-es évek hangulatához.

A rozsdásodást persze több alkalommal is megpróbálták letagadni: a BKV többször is arról beszélt, hogy csak koszosak a járművek, a festésen látható barna lefolyásokkal szemben Tarlós István volt főpolgármester pedig lemosható olajfoltokkal védekezett, de igazából mindvégig nyilvánvaló volt, hogy felrepedt festékrétegekről és egyszerű rozsdáról van szó.

Ez pedig olyan gond, amihez képest szinte eltörpülnek azok a gyermekbetegségek, melyek az üzembeállítás után nehezítették meg a fővárosi tömegközlekedést; ilyen volt például az ajtók hibás záródása, ami miatt egy időre ki is vonták az első szerelvényeket a forgalomból, hiszen akadályozták a vonal működését.

Megkeresésünkre Bencsik János országgyűlési képviselő elfogadhatatlannak nevezte, hogy félmillió ember napi szintű közlekedése, amelyet az M3-as metróvonal biztosít, továbbra sem adott a normális és elvárt színvonalon. A Jobbik budapesti elnöke szerint ezért a felelősség az előző, fideszes politikai garnitúrát terheli, de ugyanakkor egyértelmű elvárást fogalmazott meg az új városvezetés irányába is:

"Budapest polgárainak nevében bízom benne, hogy az oroszokkal ápolt szívélyes viszonyba belefér majd a szovjet módra összetákolt szerelvények újbóli felújítása. Ez volna a minimum az erősen korrupciógyanús, méregdrága átcsomagolás ellentételezéseként" - fogalmazott Bencsik.

A BKV egyébként közel egy éve perben áll a Metrovagonmassal, miután az orosz cég nem volt hajlandó kötbért fizetni késve nyújtott teljesítései után, valamint az ajtóhibák miatti kiesések következtében. A tét hatmilliárd forint, ugyanakkor a jogi eljárás még évekig eltarthat, és addig a magyar vállalat biztosan nem jut hozzá jogosnak vélt pénzéhez. A tárgyalások során az orosz fél kötbér helyett légkondicionálást ajánlott fel, ugyanakkor kiderült, hogy azok súlyához gyenge a kocsiszerkezet, így nem bírta volna el a klímákat.

Persze mindez csak egy csúnya történet kezdete lehet, ha a metrókocsik rozsdásodásával kapcsolatban garanciaháború is indul a két fél között; ha ugyanis a szerelvények valóban ilyen ütemben épülnek le, nem sokáig fog tartani a 69 milliárd forintos befektetés.

Az orosz Metrowagonmash 37 darab hatkocsis szerelvény felújítását vállalta el a pénzért, ami 222 darab önálló vagont jelent.

Frissítés: a BKV közleményben reagált az ügyre, azt írják, hogy nem a kocsik vázszerkezeténél, hanem a vázat burkoló lemeznél észlelhető rozsdásodás.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

Fejér megye 4-es számú választókerületében a Fidesz egy újfajta taktikát vetett be, és az eddigi hagyományoktól eltérően az időközi országgyűlési választáson nem indított saját jelöltet, beállt a független Molnár Tibor mögé. Nos, a 10 éve regnáló kormánypártok nagyot buktak, több mint 98 százalékos feldolgozottságnál Molnár Tibor neve mellett 7.302 szavazat szerepel, ami ugyan az alacsony részvétel mellett 37,72 százalékot jelent, azonban a teljes választókorú lakosság körében ez mindössze 15,3 százalékos támogatottságról tanúskodik.  

1
sss
2020. február 16. | 19:38
Mostani évértékelőjén is folytatta a kormányfő a múltidéző, absztraktból a konkrétumokra forduló, a politikai napirend alakításának kormányzati szándékát erősítő, eredményeket, teendőket és kihívásokat taglaló gyakorlatot. Elemzés.
1
sss
2020. február 16. | 17:01
Jó tanács: ne találjanak minket üres kamrával, és szárazon tartott puskapor nélkül!
1

Fejér megye 4-es számú választókerületében a Fidesz egy újfajta taktikát vetett be, és az eddigi hagyományoktól eltérően az időközi országgyűlési választáson nem indított saját jelöltet, beállt a független Molnár Tibor mögé. Nos, a 10 éve regnáló kormánypártok nagyot buktak, több mint 98 százalékos feldolgozottságnál Molnár Tibor neve mellett 7.302 szavazat szerepel, ami ugyan az alacsony részvétel mellett 37,72 százalékot jelent, azonban a teljes választókorú lakosság körében ez mindössze 15,3 százalékos támogatottságról tanúskodik.  

Mostani évértékelőjén is folytatta a kormányfő a múltidéző, absztraktból a konkrétumokra forduló, a politikai napirend alakításának kormányzati szándékát erősítő, eredményeket, teendőket és kihívásokat taglaló gyakorlatot. Elemzés.
Jó tanács: ne találjanak minket üres kamrával, és szárazon tartott puskapor nélkül!
Tervekkel telve, a belső „hangra” hallgatva - saját úton.