Klímavédelmi és egészségügyi tervet is bejelentett Orbán az év első kormányinfóján

Klímavédelmi és egészségügyi tervet is bejelentett Orbán az év első kormányinfóján

Az év első kormányülése után hagyományteremtő szándékkal már másodjára tartotta Orbán Viktor az első kormányinfót, amit a sajtó el is keresztelt Orbáninfóra. Már csak azért is, mert a nem kormánybarát médiumoknak szinte csak az évnek ezen az egy napján van alkalmuk kérdéseket feltenni a miniszterelnöknek.

Orbán beszámolt az első kormányülésről, ahol meghallgatták a honvédelmi minisztert az Irakban állomásozó magyar katonák helyzetéről, foglalkoztak a bevándorlás, a gazdaság és egészségügy kérdésével, valamint megfogalmazták az ország klímastratégiáját.

Irak és határvédelem

A kormányfő az iraki konfliktussal kapcsolatban elmondta, hogy egy magas rangú katonai vezetőt vezényeltek a helyszínre és megállapították, hogy minden adva van ahhoz, hogy szükség esetén a magyar katonákat azonnal evakuálni tudják. A miniszterelnök tájékoztatott a magyar kormány és Irak közt életben lévő szerződésről, miszerint a közel-keleti ország területén magyar katonák állomásozhatnak. Amíg az iraki fél ezt fel nem mondja, addig a katonákat nem fogják evakuálni.

Migráció tekintetében a török bevándorlásügyi hatóság adataira hivatkozva a miniszterelnök elmondta, hogy a törökökhöz 450 ezer illegális határátlépő jutott be a tavalyi év során, ami 70 százalékos növekedést jelent a korábbi évhez képest. Eközben Görögországba és a balkáni útvonalon érkező migránsok száma is megnövekedett, ami azzal is együtt járt, hogy egyre többen érkeztek a magyar-szerb határhoz. A múlt héten a napi illegális határátlépők száma átlépte a százat.

Ezért úgy döntöttek, hogy megnövelik a szerb-magyar határon szolgáló katonák számát és beélesítik a V4-kel kötött egyezséget, Magyarország pedig Macedóniának nyújt azonnali segítséget egy rendőri kontingenssel.

 

Szegénységfelszámolás és keleti nyitás

A pénzügyminiszter meghallgatásáról azt emelte ki, hogy a foglalkoztatási arány meghaladta a 70 százalékot, amivel a miniszterelnök nem elégedett ugyanis célja, hogy hazánk foglalkoztatás tekintetében utolérje Csehországot. Beszélt még a bérnövekedésekről is, amihez hozzátette, hogy ahogy egy kereszténydemokrata kormányhoz illik, az elmúlt években a legnagyobb arányban a legkevesebbet keresők bérét növelték.

„Mi, a Fidesz-KDNP szeretnénk lenni az a kormány, ami a szegénységet felszámolja Magyarországon.”

Orbán szerint, hogy reálisan láthassunk, az EU számait kell figyelembe venni és eszerint 1,3 millióval kevesebb szegénységben élő ember van hazánkban.

A kormányfő emlékeztetett, hogy a külügyminiszter a napokban jelentette be, hogy 101, 1700 milliárd forintnyi beruházás érkezik hazánkba.

„Soha nem volt még olyan év, amikor ekkora beruházás érkezett volna az országba.”

-tette hozzá, ami szerinte a keleti nyitás sikerének is köszönhető, hiszen az új munkahelyek 38 százalékban ázsiai beruházásokhoz kötődnek.

„2020 egy különösen izgalmas év lesz kormányzati szempontból és intellektuálisan is.”

-mondta, ismét előre vetítve egy gazdasági válságot. 2020-ban az előrejelzések szerint az eurozóna országainak gazdasági növekedése meg fog állni és ekkor fogjuk meglátni, hogy ettől függetlenül sikeresen tud-e majd működni az a másfajta gazdasági modellt, amit a Fidesz Magyarországon felépített.

 

Egészségügy és klímavédelem

A kormány az egészségügyi kérdésben is hozott döntéseket.

Elsőként a szakdolgozók és nővérek számára ígérnek 72 százalékos béremelést, hogy megállítsák tömeges kivándorlásukat.

A miniszterelnök elmondása szerint a béremelést már megkezdték, november elsejétől pedig további 20 százalékos emeléssel folytatják.

Emellett mindent megelőzve előre vették a kórházi várók, kórtermek felújítását. Az ígéret szerint minden három évnél régebben felújított kórházban minden szociális teret fel fognak újítani.

„Az állami számvevőszék arra szólította fel a Parlamentet, hogy vessenek véget a kórházak eladósodásának”

-ezért úgy döntöttek, hogy 2020-ban egyetlen kórház sem halmozhat fel adósságot, a kormány pedig minden kért eszközt meg fog adni ahhoz, hogy a kórházak fel tudják számolni adósságaikat.

A kormány Palkovics minisztert is meghallgatta és megtárgyalták az ország energia- és klímastratégiáját.

Az éghajlatváltozási cselekvési tervet, az új Nemzeti Klíma- és Energiavédelmi Tervet az innovációs és technológiai miniszter fogja bemutatni.

Orbán szerint nem szükségszerű, hogy bármilyen összeomlás bekövetkezzen a Kárpát-medencében. Ehhez szerinte az kell, hogy a klímaváltozáshoz fokozatosan alkalmazkodjunk. Elmondta, hogy a Kárpát-medence képes arra, hogy megtermelje a szükséges élelmiszert, megadja a tiszta ivóvizet és tiszta környezetet. Ismét kiemelte, hogy Magyarország klímavédelem szempontjából az EU első harmadában, élmezőnyében van

„Megelőzünk olyan országokat, mint Németország, Hollandia vagy Ausztria.”

A kormányfő elmondta, hogy a klímavédelmi stratégia értelmében 2030-ra a villamosenergiatermelés 90 százalékát karbonsemlegessé fogják tenni, Paks és a napenergia segítségével. Kiszámolták azt is, hogy ahhoz, hogy Magyarország 2050-re klímasemleges ország legyen 50 ezer milliárd forintra lenne szükség.

Orbán szerint ezt elsőként a klímarongálókkal kell megfizettetni, a leginkább szennyező országokkal és nagyvállaltokkal, nem szabad, hogy a rezsik növekedésével vagy a kohéziós alapok megvágásával, azaz a szegényebb államoktól való pénzelvonással járjon. Továbbá ki kell mondani azt is, hogy atomenergia nélkül mindez nem megvalósítható.

Februárban bemutatnak majd egy klíma- és környezetvédelmi akciótervet, amiben biztosan szerepelni fog, hogy 2022-től minden városban csak elektromos buszokat állíthatnak szolgálatba, hogy fel kell számolni minden illegális szemétlerakóhelyet, megtisztítani a PET-palackoktól a folyóinkat és csökkenteni a műanyag csomagolóanyagok mértékét.

„A kampányidőszak véget ért, legközelebb majd 2022. január elseje után vesz részt a kormány kampányban, addig kormányozni fog.”