El sem küldte a Pedagógusok Szakszervezetének a kormány az új alaptantervet

Béremelést akarnak a pedagógusok
Fotó: MTI

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) nyílt levélben kéri az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi) arra, hogy küldjék el számukra az új Nemzeti Alaptanterv (NAT) koncepcióját. Korábban maga a minisztérium ígérte meg az érdekképviseletnek, hogy tájékoztatják majd őket. 

A hamarosan nyilvánossá váló új Nemzeti Alaptantervet már most rengeteg vita előzi meg. A kormányzat 4 év alatt jutott el oda, hogy ismertesse legújabb oktatási alaptantervét. Ezt egyébként a Nemzeti Pedagógus Kar már bírálta is, mondván, hogy ez egyáltalán nem új változat, hanem csak a régi tanterv átírása. Másrészt a kormányzat a tanári érdekképviseletekkel ismételten semmilyen szakmai párbeszédre nem volt nyitott.

Nem támogatja az új Nemzeti Alaptanterv bevezetését a Nemzeti Pedagógus Kar

Nem támogatja jelenlegi formájában az új Nemzeti Alaptanterv bevezetését a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK). Véleményük szerint a kormányzat bár új alaptantervnek nevezi a szöveget, valójában egyáltalán nem az. A Nemzeti Pedagógus Kar szerdai ülésén megvitatta a Nemzeti Alaptanterv "új" szövegváltozatát. Mint ismert, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) első alkalommal 2016-ban beszélt arról, hogy az országos tanterv megújulásra szorulna.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) most azt sérelmezi nyílt levelében, hogy az Emmi korábbi ígéretével ellentétben nem küldte az új NAT koncepcióját. 

A szakszervezet arra kérte az illetékes minisztériumot, a koncepciót 24 órán belül küldjék el számukra, ennek hiányában ugyanis nem tudnak álláspontot kialakítani.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

1
Az ellenzéki pártok méltán örülhetnek a sikernek, újabb visszaigazolásként értelmezve azt a 2022-es felállásra való tekintettel is. Elemzés.

Orbán Viktor: 1992

"Személyesen átélve az eltelt több mint két esztendő szinte minden politikai rezdülését, azt kell mondjam önöknek, hogy ennek az országnak a sorsát csak egy polgári középerőkből álló kormány tudja megnyugtatóan kézbe venni. Olyan polgári, liberális kormány, amelyet a felhalmozott feszültségek nem rettentenek vissza az állam további visszaszorításától, amely nem enged sem egy jobb-, sem egy baloldali, etatista gazdaságpolitika."

Orbán Viktor szerint térségünkben egyedül Magyarországon jelenthetnek komoly alternatívát a liberálisok a jelenlegi konzervatív kormányzattal szemben.

Orbán Viktor: 2020

"A liberális nem más, mint diplomás kommunista."