Magyar valóság: nem tud időben kiérkezni a mentő

.

Egyáltalán nem javult a mentők kiérkezési ideje, mert kozmetikázzák az adatokat - erről a Népszava ír arra hivatkozva, hogy a mentők kiérkezési idejét nem a hívástól számítják, hanem a gépkocsik indulása és a helyszínre érkezés között rögzítik.

A Jobbik politikusa, Lukács László György írásbeli kérdésében arra volt kíváncsi, hogy nagyjából mennyi idő alatt érnek ki a mentők átlagosan országszerte. Rétvári Bence szerint a mentőszolgálat által prezentált adatok szerint gyorsultak a mentők. Az államtitkár szerint az utóbbi években folyamatosan javult a sürgős esetekben a kiérkezési idő: 2018 végén a 15 percen belüli kiérkezési arány még 78 százalék volt, egyetlen évvel később ez az adat már 4 százalékpontos javulást követően 82 százalékra emelkedett.

A Népszava szerint azonban ez nem teljesen fedi a valóságot, ugyanis elég sajátosan kezelik az adatokat a mentőszolgálatnál.

A kiérkezési időt nem a hívástól számítják, hanem a mentőgépkocsik indulása és a helyszínre érkezés között rögzítik.

Ezáltal az adatok nem csak azzal az egy-két perccel látszanak rövidebbnek, ami a kikérdezéssel telik, hanem teljesen elfedik azt, amikor kapacitáshiány miatt nincs elindítható gépkocsi a szolgálatnál.

Erre sajnos gyakran van példa, főleg a főváros környékén, ahol délután öt és hét óra között

átlagosan 30 feladatot nem lehet azonnal kiadni, este hét után az ilyen esetek száma tízre csökken.

Az OMSZ által közölt statisztikák nóvuma az is, hogy azok csak a „prioritás egyes” kategóriára vonatkoznak. Ez egy egy újólag használt kategória, csupán csak egy része a mentési rendeletben meghatározott azonnali mentést igénylő eseteknek. Ez az ügyeskedés arra is jó, hogy a számok terén úgy is javulást lehessen "produkálni" a korábbiakhoz képest, ha valójában semmilyen előrelépés nem történt.

Korábban az Állami Számvevőszék (ÁSZ) is megvizsgálta a mentőszolgálatot és megállapították, hogy 

hiába költöttek el 15 milliárd forint EU-s pénzt arra, hogy a sürgős hívások legalább 90 százalékában negyed órán belül kiérkezzenek, ezt nem sikerült teljesíteni.

Az ÁSZ vizsgálat részeként megkérdezték az ügyfeleket is, akik szerint viszont csak a hívások felében érkeztek meg 15 percen belül a mentők.