Nyerészkedés: 5 ezer forintért árulnak "koronavírus-ölő" kézfertőtlenítőt Cegléden

Nyerészkedés: 5 ezer forintért árulnak "koronavírus-ölő" kézfertőtlenítőt Cegléden

Olvasónk küldte el azt a képet, amelyen az látható, hogy a ceglédi-vasútállomás közelében 5 ezer forintért árulnak "koronavírus-ölő" kézfertőtlenítőt. Az aljas átverés mellett, ezer forintba kerül egy kg cukor és 4 ezer forintba egy szájmaszk. 

.

A kormány korábban már jelezte, kiemelten ellenőrzi azokat a hagyományos kereskedelmi üzletekben, áruházláncokban megtalálható termékeket, amelyek iránt a koronavírus európai terjedése miatt nőtt a kereslet. Másfelől fokozottan figyelni fognak az olyan esetekre, amikor megtévesztő üzenetekkel próbálnak meg esetleg eladni termékeket. 

Hiába a koronavírus, most is keresnünk kellett a szappant a kórházakban

A koronavírussal szembeni küzdelem egyik első lépése az alapos kézmosás, erről tájékoztatók sora jelent meg az elmúlt hetekben. Ehhez képest több olyan fővárosi kórházban is jártunk, ahol hiába kerestünk szappant, az óvintézkedések nyomát sem találtuk. Cikkünkben a teljesség igénye nélkül számolunk be néhány véletlenszerű látogatásról, melyek során úgy tettünk, mint bármelyik, szakrendelésre érkező beteg: bementünk a folyosói mosdóba, és kezet akartunk mosni.

Ha hasonló visszaéléséket tapasztal, írjon bátran e-mail címünkre: szerk@alfahir.hu