Érthetetlen, hogy miért van szükség 36 ezer kórházi ágyra

Érthetetlen, hogy miért van szükség 36 ezer kórházi ágyra

A 24.hu cikke szerint nem jön ki a matek amiről Orbán Viktor múlt pénteken a közrádiónak adott interjúban beszélt. A miniszterelnök akkor arról beszélt, hogy ha nagy terhelés alatt leszünk, 7500-8000 intenzív ágy és lélegeztetőkészülék kellhet majd, hozzátéve, békeidőben 2000 ilyen készülék van, a többit viszont elő kell teremteni és biztosítani kell hozzájuk személyzetet is.

A szerző, Lantos Gabriella egészségügyi menedzser, a Róbert Károly Magánkórház korábbi operatív igazgatója szerint, érdemes utánaszámolni a 8000 lélegeztetőgépnek, hogy kiderüljön, ez nem más, mint egy jól felépített rettegéskampány. Nem állít, hanem sugall, így bármikor csökkenthető a fenyegetettség.

Összevetése alapján a magyar és európai fertőzések adatait érdemes két nagyobb ország csoport nyomán vizsgálni. A Magyarországhoz hasonló nagyságú és érintettségű államokat és a legnagyobb, egyben legfertőzöttebbek országokat.

Magyarországon tesztelnek a legkevesebbet, még Svédországnál is kevesebbet (pedig ők a nyájimmunitás elérésére törekedtek, ezért a tesztelést nagyon korán feladták: 3604 magyar teszt vs. 5416 svéd teszt/1 millió fő). Az alacsony tesztszám miatt az összes esetszám (1 458) annyira megbízhatatlan, hogy semmilyen érdemi információt nem hordoz, nem is érdemes vele foglalkozni.

Sokkal többet mond az ország érintettségéről a halottak száma, amely kevésbé manipulálható adat: ez alapján Magyarország a kevéssé érintett európai országok közt van Csehországgal és Norvégiával együtt (109, illetve 139 és 128 haláleset). Ugyanez a helyzet az 1 millió főre jutó halottak száma alapján is: nálunk 11, Csehországban 13, Norvégiában 24.

Ha a halottak számát összevetjük az összes eset számával, akkor még nyilvánvalóbbá válik az, hogy a jelentett összes esetek száma mennyire irreális. Nálunk ugyanis ezen számok szerint a fertőzöttek közül ötször annyian halnak meg, mint Norvégiában vagy Csehországban. Ez még akkor sem hihető, ha tudjuk, mennyivel rosszabb a magyarok egészségi állapota. Sokkal valószínűbb az, hogy az összes eset nagyjából a cseh és norvég számok környékén van, körülbelül hatezer beteggel.

Van viszont egy eléggé fontos adat: ez a kritikus esetek, azaz az intenzív osztályon beazonosított COVID-19-fertőzöttként kezeltek száma. Nálunk 58 ilyen beteg van, Norvégiában 59, Csehországban 87. Ez a szám viszont már megerősíti azt, amit korábban az összes halott száma alapján is sejteni lehetett, mert  a legfontosabb jellemzők alapján ezt a három országot egy csoportnak lehet tekinteni. Ausztria és Németország egymáshoz nagyon hasonló számokat mutat. Sokat tesztelnek, ezért elég magas az esetszámuk. Viszont nagyon alacsony a halottak száma, egyebek mellett azért is, mert a kritikus esetekkel az intenzív osztályok elboldogulnak.

Ha ezekkel az alapadatokkal tisztában vagyunk, akkor feltehetjük a kérdést:

miről beszél a miniszterelnök, amikor nyolcezres intenzívágy- és lélegeztetőgép igényt vizionál?

Vagyis mekkora a valószínűsége annak, hogy erre a mennyiségre szükség lesz? Egy nemzetközi összehasonlítás szerint Magyarországon 1400 lélegeztetőgéppel felszerelt intenzív ágy van. Ezek közül nem mind használható a járvány során, de 60 százaléka biztosan elérhető (összehasonlításképp: a 60 ezer kórházi ágyból épp 60 százalékot szabadítanak fel most a járvány miatt), tehát 840 intenzív ágy van a fertőzött betegek kezelésére.

Mekkora esetszámnál van minderre szükség?

A koronavírus-fertőzöttek 80 százaléka nem szorul kórházi kezelésre. A súlyos betegek aránya 15 százalék, ők azok, akiknek kórházi ápolásra és oxigénre is szükségük lehet. Kritikus állapotba 5 százalék kerül, őket lélegeztetőgéppel ellátott intenzív ágyon lehet csak kezelni.

Mindezek alapján akkor lesz mind a 840 intenzív ágyra és lélegeztetőgépre szükség, ha az aktív betegek száma egy időben 16 800 lesz. Ehhez hasonló helyzet azonban csak egy országban fordult elő a velünk összevethető nagyságú országok közül: Belgiumban, ahol a szinte azonos időben kezdődő járvány terjedési üteme azóta nagyon eltérően alakult: Belgiumban mind a kritikus állapotú betegek (1234 belga szemben az 58 magyarral), mind a halottak száma (3903 belga, 109 magyar) sokkal-sokkal magasabb. A magyar a belga értékek 3-5 százaléka.

Ezek alapján szinte elképzelhetetlen a jelenlegi korlátozó rendelkezések ismeretében az, hogy Magyarország a belga pályára kerüljön, és 20-30 szorosára nőjön a fertőzés jelenlegi ütemének a növekedése. Sokkal inkább az a valószínű, hogy Magyarország továbbra is a cseh-norvég pályán halad tovább, vagy rosszabb esetben esetleg az osztrák pályára kerül, ami azt jelenti, hogy mind a kritikus állapotúak, mind a halottak számának növekedési üteme megnégyszereződhet.

A cikk írója mindezek alapján felteszi a kérdést: mekkora a valószínűsége, hogy mégis szükség lesz a miniszterelnök által vizionált nyolcezer intenzív ágyra? Ez, szerinte akkor következne be, ha Magyarországon egy időben az aktív esetek száma 160 000 lenne, azaz 16 000 egyidejű aktív eset egymillió lakosonként. Ekkora aktív betegszám egyetlen egy európai országban sem fordult elő eddig. A koronavírus által leginkább sújtott – hazánknál majd’ ötször népesebb – Spanyolországban az aktív betegek száma jelenleg 90 ezer, azaz 1800 egyidejű aktív eset egymillió lakosonként.

Ez világosan mutatja, hogy a miniszterelnöki feltételezés jelenleg teljesen irracionális.