A Századvég szerint politikai támadás érte ifj. Lomnici Zoltánt

A Századvég szerint politikai támadás érte ifj. Lomnici Zoltánt

A kormányhoz közel álló Századvég Alapítvány a mai nap folyamán közleményben jelezte, hogy "határozottan visszautasítja a jogi szakértőjük, ifjabb Lomnici Zoltán elleni politikai vádakat és meg fogja védeni az alkotmányjogász jó hírnevét." 

A Századvég leszögezi:

"soha nem titkolta véleményét Soros Györgyről, a külföldről finanszírozott szervezetekről, ngo-król, a külföldről pénzelt pártokról, vagy éppen politikusokról, továbbá arról sem, hogy milyen veszélyt jelentenek Magyarország nemzeti szuverenitására


Mint ismert: ifjabb Lomnici Zoltán az M1 közszolgálati csatornán április 8-án azt nyilatkozta, hogy szerinte a feltárt jelek azt mutatják, külső támadás érte a forintot. A szakértő akkor hozzátette, a külső támadásra utal az is, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korrekciós beavatkozásként kamatemelést hajtott végre, ami végül hozzájárult a magyar fizetőeszköz erősödéséhez.

Ezek után Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője írásbeli kérdést tett fel Polt Péter legfőbb ügyésznek, hogy a forint elleni külső támadásra utaló kijelentés megalapozott volt-e vagy rémhírterjesztés.

A legfőbb ügyész rámutatott, hogy Vadai írásbeli választ igénylő kérdése a hatályos jogszabályok szerint feljelentésként értékelhető, ezért a Legfőbb Ügyészség a fővárosi III. kerületi rendőr-kapitánysághoz továbbította.

A Századvég szerint a jogász végzettségű országgyűlési képviselő bizonyára tisztában volt azzal, hogy lépésének milyen jogkövetkezményei lesznek.

Az alapítvány hangsúlyozta: a Századvég osztja jogi szakértőjének álláspontját, ezért is határozottan visszautasítja a munkatársa elleni politikai támadást.

Megjegyezték: az is köztudott, hogy Soros György külső, nemzetállami fizetőeszközöket érintő spekulációs tevékenysége nem újkeletű, 1988-ban Franciaország, 1992-ben az Egyesült Királyság, 1997-ben pedig Malajzia, Thaiföld és Dél-Korea fizetőeszközeinek árfolyama omlott össze Soros György támadásai miatt, a spekuláns OTP Bank elleni akciói is széles körben ismertek. 2002-ben Franciaországban jogerősen elítélte őt a bíróság bennfentes kereskedelem miatt - sorolták a kommünikében.

A Századvég szerint a jelenlegi politikai támadás egyértelművé teszi, hogy a Soros Györgyöt támogató baloldal csak addig védelmezi a szólás- és véleményszabadságot, amíg az az ő érdekeiket szolgálja.

Ifjabb Lomnici Zoltán gyakori vendége egyébként a közmédiának. A szakértő gyakran fejti ki a kormánnyal teljesen megegyező álláspontját. De arra is akad példa, hogy a közmédia riportere segít neki egy kérdés megválaszolásában. 2019 januárjában került fel a Youtube-ra az a videó, ahol a riporter utasítja őt, hogy mégis miként kéne fogalmaznia. 

Szintén "nagyot ment" az alkotmányjogász, amikor is az őszi önkormányzati választás után arról írt, hogy immáron Debrecen lett a nemzeti ellenállás fővárosa mivel Budapesten Karácsony Gergely nyert Tarlós Istvánnal szemben. 

Teljes kontroll: bejutottunk a Miniszterelnöki Kabinetirodába, mindent méretnek a Századvéggel

Orbán Viktor és ellenzéki vezetők alkalmasságát, a Fidesz-kormányzás által elért eredményeket és az aktuálpolitikai történéseket is folyamatosan szondáztatja a kormány a Századvéggel. Az 500 fő telefonos megkérdezése alapján készített, kormányzati kommunikációs közvélemény-kutatásokat egy közérdekű adatigénylés után mutatták meg az Alfahírnek az adatkezelő Miniszterelnöki Kabinetirodának és a Miniszterelnöki Kormányirodának közös épületében.