Ön is osztogatna tanácsokat ötmilliárd forintért?

Orbán Ráhel, Bata-Jakab Zsófia

"Már itt is van az első mocskos 5 milliárd, amit a járványra hivatkozva dob oda a kormány saját embereinek. Ezt most: "Turisztikai tanácsadásra"

- írja Hadházy Ákos a Facebookon

A „Tanácsadás a koronavírus okozta károk mérséklésére” címmel megjelent közbeszerzési kiírás szerint ötmilliárd forintunkba fog kerülni a roppant fontos tanácsadás.

Hadházy posztjából kiderül, hogy az ajánlatkérők között van a Kisfaludy 2030 Zrt, Magyar Turizmus Ügynökség és Magyar Divat & Design Ügynökség.

A politikus emlékeztet: a Turizmus Ügynökséget Guller Zoltán, Orbán Ráhel bizalmasa vezeti, a Divatügynökséget pedig Orbán Ráhel barátnője vezeti.

Egymilliárdot kap az Orbán Ráhel barátnőjéhez köthető állami divatcég

A hírportál emlékeztetett rá, hogy ezt az állami céget a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) alapította 150 millió forintos költségvetéssel, és januárban kapott meg székháznak egy budai villát az Istenhegyi úton, amit fel is újítanak.Az Index arra is felhívta a figyelmet, hogy a cégben nincs semmilyen formális funkciója a kormányfő lányának, ugyanakkor vezetőjét, Bata-Jakab Zsófiát a barátnőjeként tartják számon, és Orbán Ráhel a cég reprezentatív eseményein is részt vesz.

A feladatok között olyan tételek szerepelnek, mint „turisztikai termékekkel és altermékekkel kapcsolatos helyzetelemző tanulmányok készítése, kapcsolódó adatbázisok (pl. attrakciók, vonzerők, érintettek, szolgáltatások, kapacitások) elkészítése, kiemelten az egészségturisztikai fejlesztések előkészítésének vizsgálata, stratégia meghatározása, a természetes gyógytényezők orvosi kutatásainak előkészítéséhez kapcsolódó tanácsadói feladatok ellátása, turisztikai nemzetközi legjobb gyakorlatok feltérképezése, az MTÜ vagy leányvállalatai által végrehajtott lehetséges felvásárlások és fúziókkapcsán stratégia készítése, a konkrét tranzakciók előkészítése, lebonyolítása és utólagos támogatása vállalatértékelések elkészítése.

Hadházy emlékeztet arra is, hogy három hónapja ugyanezek az állami cégek már rendeltek 5 milliárdért turisztikai tanácsadást. Akkor az Eubility Group Kft nyert, amelynek tulajdonosai Hadházy szerint több szálon köthetőek Tiborcz Istvánhoz.

A politikus szerint

"Ez a förtelem mindent megmutat arról, mi következik: a járvány gazdasági következményeinek ürügyén még több pénzt tömnek magukba ahelyett, hogy a megélhetésüket szó szerint elvesztő százezreket segítenék. 5 milliárd = 5000 X 1 millió forint!"

A botrányos közbeszerzésre elsőként dr. Varga-Damm Andrea hívta fel a figyelmet. A jobbikos országgyűlési képviselő Facebook-posztjában úgy fogalmazott:

Védekező eszközök nincsenek, vagy ha vannak, nem a kórházakban. De van 5 milliárd arra, hogy valaki mondja meg azt, amit a kormányzatban dolgozóknak kellene tudniuk. A pályázat kiírói között van Récsölke divat intézete is. Nincs új a nap alatt.