Gyárfás Tamás korrupciógyanús szerződést írt alá

Gyárfás Tamás korrupciógyanús szerződést írt alá

Korrupciós vádak jelentek meg a német, angol és ausztrál sajtóban az Európai Úszó Szövetség (LEN) egyik vezető tisztségviselője ellen. A LEN visszautasította az állításokat.

A svájci és olasz államügyészséghez beérkezett dokumentumok szerint a LEN három olasz vállalatnak adott számlákat, amelyekért nem kapott semmiféle szolgáltatást. A német Frankfurter Allgemeine Zeitung, az angol Sunday Times és az ausztrál Daily Telegraph szerint az egyik érintett vállalat többségi tulajdonosa a szóban forgó LEN-funkcionárius, aki két kollégájával aláírta a LEN és az Elevan cég közötti megállapodást a televíziós jogdíjakkal kapcsolatos tanácsadásról – írja az MTI.

A magyar állami hírügynökség azt írja, Bartolo Consolo, a LEN korábbi elnöke szerint az elmúlt három tévés szerződést az Európai Műsorsugárzók Uniójával (EBU) összesen 2,3 millió euróról kötötte az európai szövetség. Az olasz sportdiplomata egy névtelen bejelentés nyomán kezdett el vizsgálódni az ügyben, s ennek során az is kiderült, hogy több alkalommal 20-24 ezer eurós honoráriumokat is kaptak az érintett cégek.

Vaud svájci kanton – ahol a LEN nyoni központja is található – ügyészsége megerősítette, hogy

terhelő dokumentumokat kapott,

de ennél többet egyelőre nem közöltek az illetékesek.

A LEN közleményében teljes mértékben elutasította a vádakat. A LEN vezető testületének tagjai egyeztetéseket és ellenőrzéseket követően egyhangúlag egyetértettek abban, hogy a felvetett állításoknak nincs valóságtartalma. A szervezet kiemelte: kiáll valamennyi testülete mellett, amelyek működésük során mindig tiszteletben tartották a jó irányítás elvét és az átlátható működést – zárul az MTI híre.

Ami az MTI híréből kimaradt, hogy az ügy egyik érintettje (a kamunak tűnő szerződés egyik aláírója) a magyar hatóságok előtt sem ismeretlen Gyárfás Tamás. Őt idehaza gyilkosságra felbujtással vádolják, a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedést azonban a bíróság már feloldotta, egyúttal vissza is utalták neki a 200 milliós forintos óvadékot.

A 444 azt írja, a Swimming World részletesen feltárta az ügyet, így kiderült, az Elevan százalékot kapott a közvetítési díjakból, cserébe azért, hogy jobb feltételeket alkudott ki az Európai Műsorsugárzók Uniójával (EBU). Csakhogy

az EBU közölte, hogy soha nem köt szerződést harmadik félen keresztül,

és még csak nem is hallott erről az Elevan nevű cégről.