Az ellenzéki önkormányzatoktól elvonnak, míg a fideszes városvezetéseket támogatja a kormány?

Az ellenzéki önkormányzatoktól elvonnak, míg a fideszes városvezetéseket támogatja a kormány?

Több vidéki önkormányzat is veszélybe került azok után, hogy a kormány a járványvédelmi alap feltöltésére hivatkozva forrásokat vont el. Ám, bizonyos önkormányzatokkal kivételezik a kormány, ide tartozik Kisvárda is, amely az egykori fejlesztési miniszter, Seszták Miklós települése. A szabolcsi kisvárosnak 438 millió forintnyi plusz támogatás jutott. 

Több vidéki önkormányzat is bajba került a koronavírus-járvány alatt, azok után, hogy a helyi vállalkozások nem tudnak termelni, jelentős mértékben visszaestek a helyi iparűzési adóból származó bevételek, másrészt a kormány több mint 100 milliárd forintot csoportosított át, mindezt úgy, hogy a gépjárműadóból származó bevételeket kisajátította. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége a gépjárműadó elvonása után azonnal jelezte, hogy a települések 70 százalékának semmilyen bevétele nem marad. Igaz, az egykori SZDSZ politikáját követve, itt is vannak az egyenlők között egyenlőbbek.

Tudniillik, a fővárosban az ellenzéki vezetésű Ferencvárost értesítették arról, hogy a járvány elleni védekezési alap feltöltése érdekében elvonják a József Attila lakótelep művelődési házának felújítására az idei költségvetési törvényben előirányzott 400 millió forintot. Ezt követően Józsefváros önkormányzatát értesítették arról, hogy a kormány valamennyi korábban ígért fejlesztési támogatást elvonja a járvány elleni védekezés okán, a VII. kerület pedig 100 millió forint támogatástól esik el.  Ezzel szemben a Pokorni Zoltán vezette XII. kerületi fideszes önkormányzattól egyelőre semmilyen elvonás nem történt. 

Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője írásbeli kérdéssel fordult a pénzügyminisztériumhoz, hogy mégis mi alapján dönt a kormányzat arról, hogy egyes településektől elvonnak, míg másokat kiemelten támogatnak. 

A Varga Mihály helyett válaszoló Tállai András szerint "a koronavírus-járvány okozta helyzetben különösen fontos az önkormányzatok pénzügyi stabilitásának megőrzése, illetve azon beruházások támogatása, ahol munkahelyek jöhetnek létre."

Úgy tűnik a pénzügyi stabilitás és a munkahelyteremtés csak a fideszes többségű önkormányzatoknál fontos, de reméljük ez csak a véletlen műve.