A „nemzeti nagytőkés” meztelen

millliárdos, gazdag, oligarcha, Dagobert

Tíz éve arra várunk, hogy az úgynevezett nemzeti nagytőke megmutassa, mire képes. Tíz éve a Nemzeti Együttműködés Rendszerében élünk, és a fideszes narratíva szerint azért kellett szemérmesen elnéznünk az úgynevezett nemzeti nagytőkések túlárazásait, korrupciógyanús meggazdagodását, mert az „legalább nem a külföldieket gazdagítja”, vagy épp „legalább nem a Gyurcsány lopja el”.

Orbán Viktor és nemzeti nagytőkései a jó Istentől tíz év gazdasági aranykort kaptak ajándékba.

A nemzeti nagytőke gyarapodhatott kénye-kedve szerint, a nemzetközi folyamatok dagasztották a világ- és így a magyar gazdaság vitorláját is – na, meg a nemzeti nagytőkések pénztárcáját.

A koronavírus-járvány következtében beütött gazdasági krach az első olyan jelentősebb visszaesés, amivel Orbán Viktornak miniszterelnökként szembe kell néznie. Sem 1998 és 2002 közötti kormányzása során, sem 2010 óra tartó rezsimje alatt eddig nem kellett különösebben aggódnia a gazdasági folyamatok miatt, így azután

nyugodtan engedhette, hogy a hozzá lojális vállalkozók tíz- és százmilliárdos nemzeti nagytőkésekké váljanak.

A nemzetközi gazdasági trendek engedték azt is, hogy a fiskális politika – egyébként nagyon helyesen – a devizában fennálló adósságot szépen lassan forintba fordítsa át, így kiiktatva az árfolyam-ingadozás okozta kockázatokat.

Szögezzük le: fontos, hogy legyenek nemzeti nagytőkések. Fontos, hogy

a tehetséges magyar vállalkozókat ne engedjük elfojtani, ne tűrjük, hogy tőkeerősebb külföldi vállalkozók pénze elvakítsa a magyar gazdaság szereplőit, különösen az állami megbízások döntéshozóit.

De ugyanilyen fontos, hogy a nemzeti nagytőkés ne legyen azonos az orbánista nagytőkéssel. Ne az legyen a nemzeti nagytőkéssé válás ismérve, hogy Orbán Viktor engedi-e, hogy Orbán Viktorhoz a végletekig lojális-e.

2012 májusában Orbán Viktor így felelt az akkor az LMP színeiben képviselőként a Parlamentben helyet foglaló Karácsony Gergelynek a Vannak-e oligarchák a nemzeti együttműködés rendszerében? című azonnali kérdésére:

Igen, nagytőkésekre, sikeres, sok milliárddal rendelkező vállalkozókra van szükségünk. Ha nem, akkor mindent a külföldiek fognak elvinni ebben az országban, és meggyőződésem szerint – ha tudja ön ezt, ha nem – ön valójában, amikor a magyar tőke ellen beszél, labancpolitikát folytat, amit én elutasítok.

Ugyanebben az évben az akkor még az ország leggazdagabb embereként ismert Csányi Sándor alapítványának rendezvényén Orbán Viktor ezt mondta:

Fontos, hogy a nemzeti tőkések ne akarjanak politikai hatalmat, a milliárdosokra nem a kormányban van szükség, hanem a társadalmi felelősségvállalásban.

És akkor eljutottunk a társadalmi felelősségvállalás kérdéséhez. Amit szeretünk nagylelkű adományozásként elképzelni, de a magyar társadalomnak most másfajta felelősségvállalásra lett volna szüksége. Nem feltétlenül arra gondolok, hogy a nemzeti nagytőkések fizessenek Mészáros-adót, bár úgy vélem, igenis meg kell jelennie az adórendszerben a szociális érzékenységnek.

Amire gondolok, az

teljesen normális, igazi nemzeti nagytőkéshez méltó piaci lépés lett volna,

olyan, amihez a politikai döntéshozóknak a gombnyomó ujjukat sem kellett volna mozdítani.

Mint arról beszámoltunk, Orbán Viktorék feladták azt az eddigi szigorú – és mint említettem, helyes – államadósság-finanszírozási paradigmát, hogy a devizaadósságot forintadósságra cserélik, és 4 milliárd euróra emelték az idei devizakötvény-kibocsátási keretet. Ebből 2 milliárd eurót már piacra is dobtak, amit – mint az Államadósság-kezelő Központ közérdekű adatigénylésünkre adott válaszából kiderült

az utolsó eurócentig külföldi intézményi befektetők jegyeztek le.

Az arcpirító az, hogy még ennél a 700 milliárd forintra rúgó összegnél sem mozdult meg a nemzeti nagytőkés réteg. Pedig

most mutathatta volna meg, hogy ő nem orbánista nagytőkés, hogy az ő piaci gondolkodásába belefér az ország – és nem csak saját – boldogulásának elősegítése is.

Ám multimilliárdosaink csücsülnek yachtjukon, luxusautóikban, helikoptereikben, esetleg fürdőznek pénzü(n)kben stb. (Mondanám a csilivili új stadion VIP-páholyát is, de az most a karantén miatt zárva.)

Dagobert bácsi

Nézzük, mekkora összeg lett volna ez a 700 milliárd forint! Ehhez a Forbes magazin tavaly év végi listáját hívom segítségül, melyben az ország 50 leggazdagabb emberének tulajdonait mérték fel.

Az ország két leggazdagabb emberének, Mészáros Lőrincnek (407,7 milliárd) és Csányi Sándornak (368 milliárd) együttes vagyona máris több, mint az az összeg, mellyel most külföldi nagytőkések felé adósodtunk el. Az első öt leggazdagabb vagyona már ennek kétszeresére, 1434 milliárdra rúg. Az első tíz helyezett 2175,2 milliárdjából háromszor is le lehetett volna jegyezni ezt a kötvénymennyiséget. Az első 25 helyezett összvagyona 3298 milliárd forint, vagyis ha minden ötödik forintjukat megmozdították volna, már magyar kézben lennének a kötvények. A leggazdagabb ötven vagyona mindösszesen 4253,5 milliárd forintra rúg, azaz minden hatodik vagyonforint befektetésével elkerülhettük volna, hogy ismét külföldnek tartozzunk.

Fontos leszögezni: nem adományt, plusz adót stb. kellett volna kipréselniük magukból. Az ország leggazdagabb emberei, a tíz éve épülő úgynevezett nemzeti tőkésosztály összefogva piaci alapon akár forintkötvényt is jegyezhetett volna, ezzel

  • kiiktatta volna az adófizetőket terhelő árfolyamkockázatot,
  • hazai kézben tarthatta volna a vagyonelemet, továbbá
  • tisztességes hozamot is kaphatott volna az adófizetőktől, ami ugyancsak az országban maradt volna.

(Persze ez a tisztességes hozam messze alatta marad egy vaskosan túlárazott közbeszerzésnek, amit ugyancsak az adófizetők állnak…)

Az álarc lehullt, az orbánista nagytőkés meztelen. Az orbánista nagytőkés nem nemzeti. Az orbánista nagytőkés csak saját zsebét nézi.

Az orbánista nagytőkés mindenkin keresztülgázol, ha zsíros hasznot remél, de amikor az ország bajban van, akkor lapít, mint tehénlepény a fűben.

A közép- és alsó osztályok, vagyis a kisvállalkozók, a melósok pedig majd saját adóforintjaikból kifizetik a kamatot – a külföldnek, éppúgy, mint Gyurcsányék idején.