Sneider Tamás kilép a Jobbik-frakcióból és lemond az Országgyűlés alelnöki posztjáról is

Sneider Tamás kilép a Jobbik-frakcióból és lemond az Országgyűlés alelnöki posztjáról is

Kilép a Jobbik frakciójából Sneider Tamás országgyűlési képviselő, a párt korábbi elnöke, valamint lemond országgyűlési alelnöki kinevezéséről is.

A döntésről Sneider Tamás egy Instagram-videóban, valamint egy Facebook-posztban számolt be, a felvételen látható jelenetben a képviselő éppen aláírja a kilépésről és lemondásról szóló, Kövér László házelnöknek címzett levelét.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Egy fejezet ma lezárult. 📃🖋️

Sneider Tamás (@sneidertamas) által megosztott bejegyzés,

A Jobbik jelen pillanatban is frakcióülést tart, ennek fejleményeiről Jakab Péter pártelnök este hat óra után fog beszámolni.

Sneider Tamást az ellenzéki párt korábban arra szólította fel, hogy adja át alelnöki helyét Balczó Zoltán képviselőnek, és a jövőben a frakció tagjaként teljes munkaidőben szakterületével, a szociális kérdésekkel foglalkozzon. A képviselő bírálta a döntést, majd szerdán kilépett a frakcióból.

A levélből kiderül az is, hogy Sneider Tamás noha listás képviselőként jutott be az Országgyűlésbe, a mandátumát nem adja vissza, és függetlenként folytatja szereplését ellenére annak, hogy ilyen esetekre vonatkozóan a képviselők a mandátum visszaadásáról a Szent Korona előtt is esküt tettek.

Sneider Tamás mellett Farkas Gergely is bejelentette, hogy távozik a frakcióból.