Operatív törzs: korlátozásokkal, de ballaghatnak a végzős diákok

.

Megtarthatják a ballagási ünnepségeket az iskolák a higiéniai szabályok betartatása mellett. Müller Cecília az operatív törzs szokásos sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy részlegesen feloldották a szociális intézményekre vonatkozó látogatási tilalmat, azt viszont egyelőre nem tudni, hogy ez a kórházakban mikor történhet meg. Karantén nélkül léphetnek be a magyarok mától három másik országba és az autós koncerteket a kormányrendelettel lehetővé tett Tankcsapda-koncert hatására engedélyezték.

Ausztriába, Szlovákiába és Csehországba is beléphetnek a magyar állampolgárok mától anélkül, hogy házi karanténba kellene vonulniuk és az érintett országokból érkezőknek sem kell már két hetet elkülönítve eltölteni - jelentette be Kiss Róbert, az operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa. Az erről szóló kormányrendelet reggel jelent meg, miután Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy sikerült megállapodni az érintett államokkal. Megszűnik az a korlátozás is, hogy ezeken a helyeken csak 48 órát lehet maradni.

Egyelőre Horvátországra nem vonatkozik a házi karantén mellőzése,

így aki oda megy nyaralni, az hazatérte után továbbra is két hét karanténra számíthat - bár Kiss szerint folyamatosan egyeztetnek az ottani hatóságokkal.

Kiss Róbert a múlt hétvégén megtartott, kormányrendelettel engedélyezett Tankcsapda-koncerttel kapcsolatban arról beszélt, hogy az ottani pozitív tapasztalatok miatt engedélyezték az autós koncerteket.

Ballaghatnak a diákok, maszkban már a fodrász is bemehet az idősotthonokba

Továbbra is kedvező járványügyi helyzet van Magyarországon az országos tiszti főorvos szerint. Müller Cecília az elmúlt egy nap adatait ismertetve arról beszélt, hogy ugyan 542-re emelkedett a koronavírus áldozatainak száma, de már 2245-en meggyógyultak a betegségből. Az aktív fertőzöttek száma 1183 fő, 41%-uk budapesti. Már csak 397-en vannak kórházban, közülük 21 ember szorul lélegeztetésre.

Újságírói kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy 14 éves korig mindössze 15 aktív fertőzött van Magyarországon, közülük ketten egyévesek.

Müller azt mondta: minden jel abba az irányba mutat, hogy kedvezően alakul a járványgörbe, egyre kevesebb az új fertőzött és egyre több a gyógyult. Emiatt részlegesen feloldotta a szociális intézményekben bevezetett látogatási tilalmat az országos tiszti főorvos június 3-án. A látogatás csak akkor történhet meg elkülönülve a többi bentlakótól, ha a látogató és a látogatott is egészséges. Maszk viselésével fodrász, pedikűrös és manikűrös is fogadható - Müller szerint ez is hozzájárul ahhoz, hogy a bent levők közérzete jobb legyen a hosszú elszigeteltség után. Ágyhoz kötött bentlakót több ágyas szobákban csak úgy lehet meglátogatni, hogy egyszerre csak ember tartózkodik bent nála. A fekvőbeteg-ellátásban továbbra is fenntartják a tilalmat, mert az ott levők a már meglevő betegségeik miatt veszélyeztetettebbek.

Müller Cecília bejelentette: megfelelő távolságtartással és a higiénés szabályok betartásával a ballagás megtartható.

A végzős diákok így végigjárhatják a korábbi iskolájukat, de a szülők intézményen belül nem, legfeljebb csak az udvaron lehetnek bent.