Zenés nekrológ és egy feldolgozás dal Tunyogi Péter emlékére – Digitális kislemez premier

Zenés nekrológ és egy feldolgozás dal Tunyogi Péter emlékére – Digitális kislemez premier

A Tunyó Emlékzenekar tisztelgése példaképe előtt.

Digitális kislemezt jelentetett meg a 2015-ben felállt, esztergomi székhelyű Tunyó Emlékzenekar a P.Mobil és a Tunyogi Rock Band 2008-ban elhunyt legendás énekesének, Tunyogi Péternek az emlékének adózva. A GrundRecords gondozásában kiadott Zuhanás az ég felé zenés nekrológ, valamint a Volt egy lány című dal friss feldolgozása a legnagyobb online zeneszolgáltatók oldalairól, valamint a kiadó hivatalos YouTube csatornájáról érhető el. Rövid ajánlónkban Hegedűs István rock újságíró, a TEZ menedzsere osztotta meg gondolatait a megjelenés kapcsán.

 

„E sorok írója, aki az énekes utolsó két esztendejében a koncertszervezésben segítette Tunyó színpadi tevékenységét, valamint a szintén közelálló Csiga Sándor szövegíró a koncertkezdésre várva, a végzetes baleset szemtanúiként emlékszik a megrázó eseményre. Csiga Sándor e tizenkét évvel korábban átélt szomorú eseményt öntötte dalszövegformába. (Úgy gondolom, teljesült a felé megfogalmazott kérésem, miszerint A zöld, a bíbor és a fekete című dalhoz hasonló megindító, Tunyóra jellemző zenés nekrológot vessen papírra).”

{"preview_thumbnail":"/sites/default/files/styles/video_embed_wysiwyg_preview/public/video_thumbnails/tVtHxlrphts.jpg?itok=ohp5zzYk","video_url":"https://www.youtube.com/watch?v=tVtHxlrphts&feature=youtu.be&fbclid=IwAR0_ICZEIy3tf4ZW9LtSqXVi0dc1xsA06MlSocpsDFmujup5o_31_mthyZ","settings":{"responsive":1,"width":"854","height":"480","autoplay":0},"settings_summary":["Beágyazott videó (Alkalmazkodó)."]}

„A Zuhanás az Ég felé emlékdal 2018-ban az énekes halálának tízedik évfordulójára, a Tunyó Emlékzenekar vezetője Kertai Csaba ötletére készült. Az akkori gitáros, Vojczek Károly által komponált opusz az első változathoz képest, 2020-ban némileg megújított zenei formában, szívbemarkoló gitár betétszólóval felturbózva került a digitális kislemez A oldalára.”

{"preview_thumbnail":"/sites/default/files/styles/video_embed_wysiwyg_preview/public/video_thumbnails/TZYwBpx1IWQ.jpg?itok=bv28YnEJ","video_url":"https://www.youtube.com/watch?v=TZYwBpx1IWQ&feature=youtu.be&fbclid=IwAR2aJ1Xkj2KdGHuKCWtUCs-YAd2l2V0lfv0GDxBHVhpUZKVPDsRcntYVb-","settings":{"responsive":1,"width":"854","height":"480","autoplay":0},"settings_summary":["Beágyazott videó (Alkalmazkodó)."]}

„A B oldalon elhelyezkedő Volt egy lány tételét Tunyogi Péter a Pardon zenekarral rögzítette hangzóanyagra, amely soha nem került kereskedelmi forgalomba. A Tunyó Emlékzenekar törekvése, hogy a koncertjáró közönség az énekes P. Mobil-os, illetve TRB-beli munkásságán túl az énekes kevésbé ismert korszakába is bepillantást engedjen, illetve népszerűsítse azt. Így került látókörbe az említett lírai rockdal, amely a tiszteletcsapat előadásában kivívta a szerzők, illetve az eredeti előadók elismerését is.”

„Még tavaly felmerült egy Tunyogi Péter emléklemez kiadási ötlete is, amelyen a korábbi Tunyogi-emlékdalokon kívül P. Mobil, és TRB-szerzemények, illetve ritkaságok is helyet kaptak volna. Azonban úgy alakult, hogy a Tunyó rajongók meg kell elégedjenek e két szerzeménnyel, amellyel a Tunyó Emlékzenekar kíván tisztelegni példaképe előtt.”