Hollerung Gábor: Morricone a modern filmzene egyik utolsó mohikánja volt

Hollerung Gábor: Morricone a modern filmzene egyik utolsó mohikánja volt

Csoda ember volt, minden elérte a lelkét és a szívét, és arra rögtön tudott zenét írni

- fogalmazott az MTI-nek Koltai Lajos amikor megtudta, hogy hétfőn hajnalban egy római klinikán elhunyt Ennio Morricone. Az operatőr, rendező, Az óceánjáró zongorista legendája, a Malena és a Sorstalanság című filmekben dolgozott együtt az olasz zeneszerzővel.

Rosszul ért a halálhíre, nagyon szerettem ezt az embert, azon túl, hogy fantasztikus három filmet csináltunk együtt, s ebből egyik az én rendezésem volt, a Sorstalanság, ezért is meghatározó az életemben, hogy ő ezt elvállalta.

- fűzte hozzá Koltai Lajos.

A Győri Filharmonikus Zenekarral 2004-ben játszott először Morricone, 2009-ben pedig 12 koncertből álló, három kontinenst érintő turnéra indultak.

Nagy megtiszteltetés volt együtt játszani Ennio Morriconeval. Halála a Győri Filharmonikus Zenekar minden tagját mélyen érintette – mondta Füke Géza, a zenekar igazgatója az MTI-nek.

Izgultam az interjú előtt, de nem kellett, mert egy nagyon kedves és szerény embert ismerhettem meg.

- mondta az Alfahírnek Tresó T. Tibor, az N1TV szerkesztője, aki 2018 májusában a Lánchíd Rádió számára készített telefoninterjút Ennio Morriconéval.

Legendás volt arról, hogy csak olaszul beszélt. Az Oscar-díj átadón, ahol Tarantino, Aljas nyolcas című filmjéért vehette át az aranyszobrot, egy papírból olaszul olvasta fel a köszönetnyilvánítást. Szóval megbeszéltük, hogy én magyarul kérdezek és a mellettem ülő olasz tolmács fordított a vonal másik végén lévő tolmácsnak, aki csak ezután fordított Morriconénak, de ez nem okozott gondot és végül egy egészen jó hangulatú beszélgetés lett belőle.

{"preview_thumbnail":"/sites/default/files/styles/video_embed_wysiwyg_preview/public/video_thumbnails/VrPlEkjjOrE.jpg?itok=ntpsFeN4","video_url":"https://www.youtube.com/watch?v=VrPlEkjjOrE&feature=youtu.be&fbclid=IwAR22y71sOid3ylL__iydi4kvRyIZfYbMYmpNoRcsTej2VhtyzqAHWktUVE","settings":{"responsive":1,"width":"854","height":"480","autoplay":0},"settings_summary":["Beágyazott videó (Alkalmazkodó)."]}

A magyar közönség egyenesen imádta Ennio Morricone zenéjét. A legutóbbi koncertjére néhány óra alatt az összes jegy elkelt, de a hazai szimfonikus zenekarok is előszeretettel játszották műveit.

A modern filmzene egyik utolsó mohikánja volt

- mondta az Alfahírnek Hollerung Gábor, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar karmestere. A zenekar repertoárján több Ennio Morricone mű is szerepel.

Nem terveztünk megemlékezést, de éppen a hétvégén lesz egy filmzene felvételünk, és köztük lesz a Misszió című film zenéje, ami Morricone egyik kedvence volt. Szerintem is az egyik leghatásosabb darabja a mesternek. Ezzel akaratlanul is megemlékezünk Ennio Morriconéról 

- tette hozzá Hollerung Gábor, aki szerint Ennio Morricone egészen kivételes beleérző képessége kellett ahhoz, hogy megírja a mára már klasszikussá vált filmzenéket.

Ha Morriconéra nem talál rá a filmzene szerzés, akkor megmaradhatott volna avantgard zeneszerzőnek, így tehát a filmzene, ami egy új találmány a zeneszerzésben Morricone számára egy olyan terület, aminek már előtte is volt klasszikus hagyománya és Morricone ehhez csatlakozott. Ennio Morricone egy olyan sajátos zenei világot tudott teremteni, ami már a spagetti westernnel együtt tért el az akkori hollywoodi mainstreamtől. Nagy veszteség, nagyon fog hiányozni.

- zárta gondolatait Hollerung Gábor, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar karmestere.

Nyugodj békében, Maestro!

Terence Hill így írt Ennio Morriconéról. Az olasz színész a Nevem: Senki című westernfilm plakátjával búcsúzott, aminek zenéjét Morricone szerezte.

Általános vélemény, hogy a kétszeres Oscar-díjas, Grammy-díjas, BAFTA-díjas és még egy sor elismerésben részesült Ennio Morricone, nem pusztán zeneszerző volt, de a popkultúra ikonja is. Tény, hogy egyszerre lett híres Sergio Leonével és Clint Eastwooddal, filmek százait tette még jobbá a zenéjével, de például Bruce Springsteen, Celin Dion, vagy éppen a Metallica is nagyon sokat köszönhet az elhunyt mesternek. James Hetfield gitáros énekes azt mondta Facebook-oldalán, hogy a Metallicának szinte már a kezdetektől a Jó a rossz és a csúf című Leone film egyik zenéje az The Ecstasy Of Gold volt az intrója.

Eredetileg egy nagyon félelmetes szalag volt a bevezetőnk. Csak egy szív dobogott egyre gyorsabban. Az akkori menedzserünk ajánlotta a The Ecstasy Of Gold-ot. Amikor első alkalommal használtuk a rajongók egyből megőrültek érte. Azóta ezzel kezdünk és időnként még élőben is toljuk.

- mondta James Hetfield. 

Ennio Morricone temetéséről később intézkednek.