Összeütközött két repülőgép az Egyesült Államokban, többen meghaltak

Összeütközött két repülőgép az Egyesült Államokban, többen meghaltak

Összeütközött két repülőgép vasárnap az Egyesült Államokban lévő Coeur d'Alene-tónál, első jelentések szerint nyolcan meghalhattak - közölték Idaho állam helyi hatóságai.

Szemtanúk szerint a légi járművek balesete Powderhorn Bay közelében történt. A Kootenai megye seriffhivatalának értesülése szerint a gépen a pilótákon kívül hatan utazhattak, de az adatot egyelőre nem még ellenőrizték.

A gépekből már kiemeltek két holttestet, de még nem azonosították őket. A helyszínre számos szolgálat mentőalakulata vonult ki. A seriff hivatalának tájékoztatása szerint nincs túlélője az esetnek.

Egy szemtanú egy helyi lapnak elmondta: azt látta, hogy a mintegy hatvan méteres magasságban haladó repülőgépnek felrobbanhatott a hajtóműve. Egy másik szemtanú, aki maga is pilóta, úgy látta, hogy a víz felett mintegy kétszáz méteres magasságban "elég gyorsan" haladt két egymotoros repülőgép, amikor összeütköztek.

(MTI)