Kaleta 2016-ban a Fidelitasnak tartott előadást a nagyköveti munka kulisszatitkairól

Kaleta 2016-ban a Fidelitasnak tartott előadást a nagyköveti munka kulisszatitkairól

A gyermekpornográf képekkel lebukott ex-nagykövet, Kaleta Gábor, aki végül felfüggesztett börtönbüntetést és pénzbírságot kapott az ügyben, a Fidelitas honlapja szerint néhány évvel ezelőtt még a Fidesz ifjúsági szervezetének Külügyi Akadémiáján tartott előadást.

Az eseményen dr. Kaleta Gábor, volt los angeles-i konzul vezette be a fiatalokat egy nagykövet munkájának kulisszatitkai közé

- olvasható a dátum nélküli bejegyzésben, de a fotók alatt már szerepel időpont is: 2016.10.27.

Az ügyészség elégedett, az emberek felháborodtak Kaleta Gábor enyhe ítélete miatt

A pedofil tartalmú képek birtoklásával vádolt Kaleta Gábornak nem kell börtönbe mennie és tekintve, hogy egykori diplomataként, volt kormányzati sajtófőnökként, vélhetően tehetős ember a vádlott, így az 540 ezer forint pénzbírságot is mellényzsebből vágja majd ki. Azután mehet amerre csak akar, legfeljebb időnként meg kell jelennie a pártfogója előtt.