Az ügyészség elégedett, az emberek felháborodtak Kaleta Gábor enyhe ítélete miatt

Kaleta Gábor
Kaleta Gábor
Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

A pedofil tartalmú képek birtoklásával vádolt Kaleta Gábornak nem kell börtönbe mennie és tekintve, hogy egykori diplomataként, volt kormányzati sajtófőnökként, vélhetően tehetős ember a vádlott, így az 540 ezer forint pénzbírságot is mellényzsebből vágja majd ki. Azután mehet amerre csak akar, legfeljebb időnként meg kell jelennie a pártfogója előtt. 

Ezzel a döntéssel elégedett tehát a Fővárosi Főügyészség. Közlésük szerint 

az elsőfokú bíróság ítélete lényegileg megfelel a Fővárosi Főügyészség illetékességi területén eljáró bírságok büntetési gyakorlatának

- közölte a Fővárosi Főügyészség.

A büntetőjog nem, de a társadalom szigorúan ítéli meg a pedofil képeket birtoklókat

Ezzel szemben jelentős a felháborodás az enyhe döntés miatt. A különféle hozzászólásokban nemcsak az ügyészséget, hanem a jogalkotókat, vagyis az országgyűlési képviselőket, pontosabban a kormánypárti többséget is bírálják a hozzászólók, de vannak olyanok is, akik szerint a jelenlegi jogszabályok alapján, szigorúbb ítéletet is hozhatott volna a bíróság.

A pedofil nagykövet enyhe büntetése rossz üzenet a társadalomnak 

- mondja Coll Ágnes, a Baptista Szeretetszolgálat emberkereskedelem elleni programjának vezetője a Magyar Hangnak adott interjújában. Szerinte, egy multicégénél egy kezdő diplomás dolgozó havi fizetése alig alacsonyabb, mint a 19 ezer pedofil kép birtoklásáért kiszabott büntetés, de a legnagyobb bajnak azt tartja, hogy ilyen képek ezerszám készülnek, és amíg van rájuk igény, készülni is fognak.

Nincs megfelelő szankció a pedofil jellegű elkövetőknek

- írta Facebook-oldalán a Kaleta-ügy kapcsán a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány.

Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány
facebook

Az alapítvány szerint a magyar büntetőjog nem veszi komolyan a gyerekekről készült pornográf képek problémáját. Úgy vélik, rossz a tényállás, rossz az elnevezés, és hibás az egész jelenség megközelítése, a gyermekpornográfia ugyanis valójában a gyerekek szexuális bántalmazásának a dokumentálása.

Mitől jobb egy pedofil, ha fideszes?

- teszi fel a kérdést Dr. Csarnó Ákos jogász, az egriügyek.hu oldal vélemény rovatában

Nehezen tudom elfordítani a fejemet attól a képtől, amin az látszik, hogy a baráti diplomatát a baráti hatóság hazacsempészi, rohadt nagy baráti csendben, a baráti ügyészség meg nagyon gáláns vádiratot tákol össze…  Ezért cserébe egy kimondottan baráti, 540.000 ft-os büntetést és 1 év felfüggesztettet kap a volt diplomata. 19.000 db döbbenetesen visszataszító szándékból készült és tárolt fotóért cserébe.

- olvasható a bejegyzésben. Csarnó Ákos szerint nehezen érthető, hogy már az ügyészségnél elhasalt a valódi büntetés kilátásba helyezése. 

A Büntető Törvénykönyv (BTK) gyermekpornográfiára vonatkozó szabályainak módosítását a Fidesz parlamenti többsége szavazta meg 2017-ben. Alapvetően szigorúan bünteti a pedofil bűncselekményeket, de meglepően enyhén fogalmaz a gyermekekről készített pornográf képek birtoklóival kapcsolatban. Amit Kaleta volt nagykövet elkövetett, azt maximum 3 évig terjedő szabadságvesztéssel lehetne sújtani. Csakhogy Kaleta állítólag mindent bevallott és nem tudták rábizonyítani, hogy az interneten megosztott volna akár egyet is a 19 ezer pornográf képből... lényegében ezért úszta meg Kaleta Gábor a nagyobb büntetést.

A Fidesznek van meg a kétharmadja, hogy akár már holnaptól szigorítsák a BTK-t

A vélemények egyébként a kormányoldalon is elítélőek. Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője és a volt amerikai magyar nagykövet, Szemerkényi Réka is kritikusan fogalmazott. Ezzel együtt a kormánynak minden eszköze meg van ahhoz, hogy az ilyen Kaleta-félék se ússzák meg egy egyszerű ejnye-bejnyével. Annyi lenne a dolguk, hogy a parlament elé terjesztenek egy módosító javaslatot és ha ennek mentén szigorítják a pedofil képek és filmek birtoklásáért kiszabható büntetést, akkor a bíróságok sem fognak felfüggesztett büntetéseket kiszabni, ahogyan az ügyészek sem kérhetnek ilyen enyhe ítéleteket még azokra sem, akik - mint Kaleta Gábor - beismerő vallomást tesznek.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke, a BTK vonatkozó törvényének szigorítását szorgalmazta az ATV Start című műsorában.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy Kaleta Gábor nagykövetként úgynevezett C-típusú átvilágításon esett át, amely egy szigorú ellenőrzési folyamat, de a volt perui nagykövet mégis átcsúszott a szűrőn, ezért az átvilágítási folyamattal kapcsolatban is valamilyen módosítást kezdeményeznek.