Elkaszálhatja az Európai Parlament az uniós költségvetést, ha nem történnek módosítások

Elkaszálhatja az Európai Parlament az uniós költségvetést, ha nem történnek módosítások

Módosításokat sürgetett az Európai Parlament a hosszú távú uniós költségvetés tervezetével kapcsolatban csütörtökön nagy többséggel elfogadott határozatában.

A képviselők a 465 igen és 150 nem szavazattal, 67 tartózkodó szavazat mellett született állásfoglalásukban hangsúlyozták, hogy módosításokra van szükség az állam- és kormányfők által kedden elfogadott hosszú távú költségvetési tervezettel kapcsolatban.

Kilátásba helyezték, hogy a későbbiekben nem hagyják jóvá a tervezetet, ha nem hajtják végre a szükségesnek tartott változtatásokat.

A testület egynapos ülésén elhangzott vita során több képviselő szerint a helyreállítási alapról szóló megállapodás "történelmi jelentőségű" ugyan, mivel az unió történetében először egyeztek meg tagállami vezetők ekkora összegű közös kölcsönfelvételről.

A hétéves költségvetési keret csökkentésével kapcsolatban azonban több képviselő határozott elégedetlenséget fejezte ki, azzal fenyegetve, hogy nem hagyják jóvá azt mindaddig, míg módosításokat nem hajtanak végre a szükségesnek tartott területeken.

Becslés: több uniós pénzt kaphat Magyarország, mint a mostani ciklusban

A Portfolio óvatos becslései szerint Magyarország a jelenleginél is több uniós pénzhez juthat a 2021-2027-es költségvetési időszakban. A 2014-2020-as ciklusban a minden csatornán keresztül elosztható 39 milliárd euró helyett akár 52,8 milliárd euróra is ugorhat a pénzösszeg 2018-as árakon számolva, reál értelemben ez 35 százalékos növekedés.

Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) parlamenti frakciójának elnöke az európai bizottsági elnök, Ursula von der Leyen szavaira reagálva kijelentette: a parlament nem hajlandó arra, hogy "lenyelje a költségvetési kurtítások keserű piruláját."

A szociáldemokrata frakcióvezető, Iratxe Garcia Pérez szerint megengedhetetlenek a költségvetési kurtítások olyan területeken, mint a kutatás, az egészségügy, a határvédelem, és a klímasemlegesítés.

Határozatában az EP sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy az Európai Tanács jelentősen gyengítette az Európai Bizottság és a parlament erőfeszítéseit a jogállamiság tiszteletben tartására mind a költségvetés, mind a helyreállítási alap vonatkozásában.

A források politikai feltételeivel kapcsolatban a vitában több képviselő állást foglalt amellett, hogy azok a tagállamok, amelyekben "áldemokratikus, jogállamiságot nem tisztelő" kormányok vannak hatalmon, ne kapjanak a kifizetésekből. Más képviselők arra is figyelmezettek, hogy a jelenlegi válságot nem szabad ürügyként felhasználni az EU további föderalizálásához.

(MTI)

Most akkor bekerült a jogállamisági feltétel az uniós költségvetésbe, vagy sem?

Az Európai Unió intézményi vezetői, valamint az állam- és kormányfők négy napon keresztül tárgyaltak Brüsszelben az új költségvetésről és a példátlan gazdaságélénkítő csomagról. Csúcsközeli hosszúságú volt az egyeztetés, csak a 2000-es nizzai esemény előzte, mindössze húsz perccel.